Családja, barátai és kollégái siratják azt a 32 éves igazgatót, aki még szeptember végén tűnt el nyomtalanul az egyik ferencvárosi szórakozóhelyről. Tamás barátaival ment koncertre, a térfigyelő kamerák szerint egyszer csak nyoma veszett, miután vélhetően haza akart indulni. Holttestét a napokban, a Dunában találták meg.

Gyászolnak a kollégák

Kollégái is gyászolják Sz. Tamást, miután a DNS vizsgálat is bebizonyította, hogy a topmenedzser holttestét találták meg a Dunában. A fiatal férfi egy hónappal ezelőtt, a Budapest Parkba ment koncertre, ezután tűnt el. Családja, barátai és kollégái is keresték.  A BudaPestkörnyeke.hu legfrissebb híreit ide kattintva éred el.

Keresték a munkatársai

Tamás a Pátria Nyomda termelési igazgatójaként dolgozott. Munkatársai a cég Facebook oldalán többször is közétették a fiatal vezető fotóját. Tegnap óta azonban feketébe borult a nyomda közösségi oldala, posztjukban pedig annyit írnak: „Isten veled Tamás!”

A forgalmas napokon már 200 ezernél is többen olvassák a Kékvillogó.hu hírportált. Ezzel Magyarország Top 11 hírportálja közé kerültünk. Olyan portálokkal vagyunk egy listán, mint az Origo, Index, Telex, Blikk, 24.hu vagy az RTL KLUB és a TV2 weboldalai. Köszönjük, hogy most Te is minket olvasol! Részletek itt.

Jó főnök volt

„Őszinte részvétem a családnak barátoknak és mindenkinek! Isten veled Tamás, örülök, hogy ismerhettelek, jó főnököm voltál…nagyon jó!!” – írja az egyik közvetlen kolléga.

Megszólalt Tamás apósa

Tamás holttestének azonosítása után megszólalt a tragikus körülmények közt életét veszített férfi apósa. „Most mindazokhoz szólok, akik Tamás felkutatásának ügyében, egy emberként mozdultak meg, és forgatták fel velünk együtt a magyar média berkeit. Kerestük Tamást, és megtaláltuk. Sajnos nem úgy, ahogy szerettük volna”.

Köszet mindenkinek

Ezt követően azzal folytatta, „hogy ennek mi a valódi oka, azt kár boncolgatni, hiszen a végeredményen mit sem változtat. Köszönet minden jó szóért, együttérzésért. Eddig erre volt szükségünk.”

„Zajos volt a kutatás, legyen csendes a vége”

„Ezután viszont a béke, és nyugalom, amire vágyunk. Zajos volt a kutatás, legyen csendes a vége. Köszönöm a Szűcs és a Szabó család nevében a sok segítséget! A többi néma csend….” – zárultak Tamás apósának sorai a Life cikke szerint.

Nem tudni, pontosan mi történt

A rendőrség korábbi közléséből az nem derül ki, hogyan zuhanhatott bele Tamás a folyóba. Egy biztos, amikor elhagyta a Budapest Parkot, akkor megpróbált leinteni egy taxit, amely nem vitte el őt budai lakására.

Egyelőre teljes a bizonytalanság

Innentől kezdve már teljesen nyoma veszett a fiatal férfinek. Ugyanis a Rákóczi hídon a térfigyelő kamerák nem rögzítettek egy gyalogost sem, így jó eséllyel nem is járt ott. Felesége szerint kizárható, hogy önszántából tűnt el, ugyanis terveik voltak a jövőre nézve és nem volt „titkos élete” sem.

A koncerten még minden rendben volt

Tamás két barátjával ment el a Sofi Tukker zenekar koncertjére. Videókat, képeket küldött, amelyek azt bizonyították, remekül érzi magát. Ekkor még úgy tűnt, nem lesz semmi gond, ám a fejlemények gyökeresen más fordulatot vettek….

Kiemelt kép: illusztráció