Pénteken helyezik végső nyugalomra azt a 16 éves fiút, aki a rendszeres bántások elől az öngyilkosságba menekült. A középiskolás István egy vasúti átjáró közelében feküdt a sínekre és a vonat már nem tudott időben megállni. Nem túlzás, a bántalmazókra azóta népharag zúdult és a helyiek szerint a fiatalok, bár jól ismerték a a fiút, nem mernek elmenni a temetésre.

Gyászol az ország

Egy ország gyászolja azt 16 éves középiskolás fiút, aki november 6-án Sümegen, egy vasúti átjáró közelében lefeküdt a sínekre, és ott várta a vonatot. Bár a mozdonyvezető észlelte, hogy a kisfiúnak mi a szándéka, megállni már nem tudott időben. Azonnal kiderült, a fiút diáktársai hajszolhatták a halálba. Egy négy-öt fős társaság rendszeresen zaklatta Pistit a testalkata miatt. Állandó céltáblája volt néhány kegyetlenkedő tinédzsernek, akik különféle gúnyneveket aggattak rá, de fizikailag is bántalmazták: Big Macnek és „padhajlítónak” csúfolták. A Kékvillogó.hu legfrissebb híreit ide kattintva éred el! 

Nyilvánosan temetik

Néhány nappal ezelőtt Pisti nagymamája arról beszélt, hogy a nyilvánosság teljes kizárásával temetik el a 16 éves unokáját. Most azonban újra, ezt írta közösségi oldalán: „Az unokám temetése a sümegi temetőben lesz. Nem lesz zártkörű” – írta ki a nagymama.

 

Gyászmisét is tartanak

Pisti lelki üdvéért péntek reggel a sümegi katolikus templomban mondtak gyászmisét, majd délután a sümegi temetőben kísérik utolsó útjára. A temetésen pedig bárki részt vehet, megkötés nélkül. Többen jelezték az interneten, hogy részt vesznek a temetésen, sokan pedig otthonukban gyújtanak majd egy szál gyertyát a kisfiúért. 

A forgalmas napokon már 200 ezernél is többen olvassák a Kékvillogó.hu hírportált. Ezzel Magyarország Top 11 hírportálja közé kerültünk. Olyan portálokkal vagyunk egy listán, mint az Origo, Index, Telex, Blikk, 24.hu vagy az RTL KLUB és a TV2 weboldalai. Köszönjük, hogy most Te is minket olvasol! Részletek itt. A legfrissebb cikkeinket ide kattintva éred el!

„Elbúcsúzom, de ott leszek”

„Elbúcsúzom, de ott leszek, ahol a szél zúg, a Nap nevet” – áll a 16 éves fiúcska gyászjelentésén. A szertartáson hatalmas tömeg várható, százak jelezték városszerte, hogy szeretnének részt venni rajta.

Népharag zúdul rájuk

A sokkoló események után az elhunyt fiú zaklatóira valóságos népharag zúdult, az őt bántalmazó fiúk közösségi oldalát pillanatok alatt elárasztották a kommentek, hogy napokig iskolába sem mertek menni, később pedig még rendőri védelmet is kértek, az események körülményeit pedig a rendőrség is vizsgálja. 

A barátok ott lesznek

Az biztos, hogy az iskolája és a barátai mind ott lesznek, de az is biztos, hogy olyan sümegiek is részt vesznek rajta, akik személyesen nem ismerték Pistit, csak együtt éreznek a családdal – mondta egy helybéli. Más településről is érkeznek, hogy leróják kegyeletüket a fiú emléke előtt. Mint mondja: ők is azért látogatnak el a temetésre, mert a fiú és családja megérdemli, hogy méltó módon búcsúzzanak a fiútól. 

Félnek a bántalmazók

Hozzátette: szerinte Pistike bántalmazói viszont távol maradnak az eseménytől. „Nem hinném, hogy odajönnének. Ha még akarnának, valószínűleg akkor sem tennék, mert azt gyanítom, félnek” – mondta egy helyi férfi a Borsnak. A Kékvillogó.hu legfrissebb híreit ide kattintva éred el! 

Ha segítség kell

Ha Ön vagy valaki a környezetében krízishelyzetben van, hívja mobilról is a 116-123-as ingyenes lelkielsősegély-számot, vagy keresse fel a www.ongyilkossagmegelozes.hu oldalt!

Kiemelt kép: illusztráció