2017 májusában okozott halálos balesetet M. Richárd a budapesti Dózsa György úton úgy, hogy nem volt jogosítványa. Az ügy kapcsán számos hír jelent meg, és a balesetet okozó autóst nem is igazán sikerült kezdetben büntetni, most pedig az is kiderült, hogy M. Richárd a nyomozást vezető rendőrt is le akarta fizetni.

Halálos balesetet okozott

M. Richárd nevét akkor ismerte meg az ország, amikor a férfi 2017 májusában halálos balesetet okozott Budapesten a Dózsa György úton. A férfi 140 kilométeres sebességgel haladt, és nekiütközött egy szabálytalanul kanyarodó autóval, amelynek két utasa a becsapódás következtében meghalt, vezetője életveszélyes sérüléseket szenvedett. M. Richárd és több járókelő könnyebben megsérült. A Kékvillogó.hu legfrissebb híreit ide kattintva éred el.

Elvették a jogsiját

M. Richárdtól 2016-ban vették el a jogosítványát, mert a férfi elérte a 18 büntetőpontot. Az elkövető legálisan is visszaszerezhette volna a jogsiját, de ehelyett a könnyebb utat választotta, és megkérte az egyik barátját, hogy intézze el neki, hogy visszakaphassa a vezetői engedélyét bármennyibe is kerüljön – írja az Origo.

A forgalmas napokon már 200 ezernél is többen olvassák a Kékvillogó.hu hírportált. Ezzel Magyarország Top 11 hírportálja közé kerültünk. Olyan portálokkal vagyunk egy listán, mint az Origo, Index, Telex, Blikk, 24.hu vagy az RTL KLUB és a TV2 weboldalai. Köszönjük, hogy most Te is minket olvasol! Részletek itt.

Ez is érdekelhet

M. Richárd ügyeiről szóló cikkeinke ide kattintva tudod elérni.

Hamis papírok

M. Richárd azért is kérte meg ezt a barátját a feladatra, mert tudta, hogy van neki egy ismerőse, aki hamis papírokat készít. Megkérte, hogy közvetítőként vegye fel vele a kapcsolatot, aki ezt meg is tette, végül összekötötte a férfit M. Richárddal. EZT IS OLVASD EL: Súlyosabb büntetést kér az ügyészség M. Richádra – Itt vannak a részletek!

Ez volt az ajánlat

Miután a közvetítő felkereste M. Richárdot, közölte vele az ajánlatot. Azt mondta neki, hogy 600 ezer forintot kér, és azt hazudta, hogy egy korrupt rendőr ismerősén keresztül majd visszaszerzi a jogosítványát. Ezt követően M. Richárd el is küldött neki 300 ezer forintot, amit a férfi saját magára költött. NE HAGYD KI EZT SEM: Négy év fogházat kapott M. Richárd, aki a Dózsa György úton két ember halálát okozta

Dózsa György úti gázolás

2017. május 15-én M. Richárd jóval a sebességhatár fölött közlekedett jogosítvány nélkül a luxus Mercedesével, majd a Dózsa György úton belehajtott a szabálytalanul kanyarodó autósba. A Citroen a közeli troli megállónak ütközött, két utasa meghalt, a sofőr pedig életveszélyesen megsérült. EZT MONDTA AZ ÁLDOZAT ÉDESAPJA: “Mi kell még ebben az országban hogy valakit örökre leültessenek?” – megszólalt az egyik áldozat édesapja M. Richárd ítélete után

Ismét bepróbálkozott a barátja

Az ismerőse, aki már egyszer átverte M. Richárdot, a balesetet követően felajánlotta neki, hogy 600 ezer forintért cserébe el tudja intézni, hogy a számára kedvezően alakuljon az eljárás. Ekkor M. Richárd ismét adott neki 300 ezer forintot, de azzal a kikötéssel, hogy a jogosítványát is visszaszerzik. A férfinak azonban ismét hazudott: nem is volt rendőr ismerőse, a pénzt pedig megint magára költötte. EZ IS FONTOS: Pofátlanság: hiába ítélte el a bíróság és vonta be örökre a jogsiját, ismét autót vezetett M. Richárd

Helyette akarta visszaszerezni a jogsit

2017 júliusában M. Richárd barátja elment a gázoló helyett az utánképzésekre, és többszöri próbálkozás után levizsgázott két hónappal később. Így tehát kiállították neki az igazolást, M. Richárd pedig visszakaphatta volna a jogsiját, azonban azt ismét bevonták. SZÍVSZORÍTÓ: „Dührohamot kaptam, amikor megtudtam, hogy ismét kocsiba ült M. Richárd” – mondta a Dózsa György úti gázolásban meghalt férfi édesapja

Komoly bűnökkel néznek szembe

A vádhatóság M. Richárdot kötelesség megszegésére irányuló hivatali vesztegetéssel, hivatali helyzettel visszaélésre irányuló hivatali vesztegetéssel és bűnsegédként elkövetett közokirat-hamisítással vádolta meg. A férfit, aki átverte a gázolót, befolyással üzérkedéssel, M. Richárd barátját pedig bűnsegédként elkövetett kötelesség megszegésére irányuló hivatali vesztegetéssel, bűnsegédként elkövetett hivatali helyzettel visszaélésre irányuló hivatali vesztegetéssel és közokirat-hamisítással vádolta meg. EZ IS ÉRDEKELHET: Újabb balhé M. Richárd körül – Most ezért jelentette fel a rendőrség

Letartóztatták M. Richárdot

2020. szeptember 30-án a Pesti Központi Kerületi Bíróság közúti baleset gondatlan okozásának vétsége, garázdaság és testi sértés vétsége miatt nem jogerősen 4 év fogházra és 4 év közügyektől eltiltásra ítélte M. Richárdot. A férfi azonban nem igazán foglalkozott a büntetésével, szabadlábon jogsi nélkül vezetett, kábítószerezett és más bűncselekményeket is elkövetett, amelyeket nem nézhetett tétlenül a hatóság, ezért a férfi végül január 18-án letartóztatták. A Kékvillogó.hu legfrissebb híreit ide kattintva éred el.

Kiemelt kép: Illusztráció