A bíróság döntött annak a férfinak a sorsa felől, aki egy kalapáccsal támadt saját édesapjára.

Ez történt korábban

2020. május 3-án a reggeli órákban egy kalapács segítségével rárontott az apjára Szilágyi István fia. A most 53 éves vádlott olyan súlyos sérüléseket okozott a színésznek, hogy az az életébe került. Előbb megverte, majd az említett tárggyal kioltotta az életét. A Kékvillogó.hu legfrissebb híreit ide kattintva éred el.

Felesége végignézte

Szilágyi István felesége kénytelen volt végignézni a szörnyűséget. Ő volt az ügyben a tanú, ám azóta már ő is elhunyt. Az RTL riportja arról számolt be, hogy kéz- és lábbilincsekben vitték a bíróság elé Szilágyi István fiát.

A forgalmas napokon már 200 ezernél is többen olvassák a Kékvillogó.hu hírportált. Ezzel Magyarország Top 11 hírportálja közé kerültünk. Olyan portálokkal vagyunk egy listán, mint az Origo, Index, Telex, Blikk, 24.hu vagy az RTL KLUB és a TV2 weboldalai. Köszönjük, hogy most Te is minket olvasol! Részletek itt.

A fiú és a nő ellentmondóan vallott

A színész fia azt mondta, valójában az apja támadt rá, akit egy harmadik ember sebzett meg úy, hogy életét vesztette. Szilágyi István felesége ezzel ellentétesen vallott, és azt állította, hogy a fia tört a saját apja életére. A színész özvegye már a tragédia másnapján nyilatkozott, és elmondta, hogy fia az esetet megelőző tíz évben pszichiátriai kezelés alatt állt.

Nem volt pénz a gyógyszereire

A fiú folyamatosan gyógyszereket szedett. Az asszony szerint az okozhatta a tragédiát, hogy ezek elfogytak. Azért nem tudták őket kiváltani, mert nem volt náluk elegendő pénz rá.

Elsőfokon már életfogytig tartó szabadságvesztésre ítélték a színész fiát

A bíróság elsőfokon életfogytig tartó fegyházbüntetéssel sújtotta a tragédiát okozó férfit. Csütörtökön az ítélet jogerőre emelkedett, a Fővárosi Ítélőtábla helybenhagyta az elsőfokú bíróság döntését. Bár a bírósági közlemény konkrétan nem nevezte meg, ám a Blikk úgy tudja, hogy az áldozat sokak által szerepei alapján “Piócás emberként” és “Lópici Gáspárként” ismert Szilágyi István színész.

A vádlottal több probléma is volt

Az ítélőtábla közleményéből kiderül, hogy a szörnyű tettet elkövető férfi rendszeresen italozott, és az asszony elmondásának megfelelően pszichiátriai kezelés alatt állt. Apa és fia egy házban lakott, Szilágyi Istvánra a fia korábban már többször is rátámadt. Végül 2020-ban az egyik ilyen eset végzetesnek bizonyult.

Különösen kegyetlen volt

Nem elég, hogy a kalapáccsal bántalmazta az apját a férfi, ezután még meg is taposta. A színész a helyszínen életét vesztette. Elmegyógyintézetben vizsgálták a támadót, ám arra a következtetésre jutottak a szakemberek, hogy beszámítható.

Ezek is érdekelhetnek!

Ez vár rá

Életfogytig tartó fegyházbüntetést kapott a vádlott, amelynek oka, hogy különös kegyetlenséggel követte el tettét olyan ember sérelmére, aki idős koránál fogva korlátozott képességekkel rendelkezett. Egyúttal a 2 év börtönbüntetés végrehajtását is elrendelte a bíróság. A vádlott valamint védője az elsőfokú ítélet ellen felmentésért fellebbezett.

Nem fogadták el a vádlott védekezését

Az ítélőtábla elutasította azt a védekezést, amely szerint a vádlott jogos védelmi helyzetben cselekedett volna. Szilágyi István özvegye ugyanis félreérthetetlenül mondta el azt, hogy a fiú támadt rá az édesapjára, és ő követte el a brutális cselekménysort. Súlyosbító körülménynek számít az eset kapcsán az, hogy akkor követte el a színész fia a tettét, amikor éppen az édesapja bántalmazásáért felfüggesztett szabadságvesztés alatt állt. A Kékvillogó.hu legfrissebb híreit ide kattintva éred el.

Kiemelt kép: Szilágyi István – Forrás: YouTube