Csaknem napra pontosan egy évvel azután, hogy a diósjenői házuk udvarán megtalálták a rendőrök a 14 évvel ezelőtt eltűnt Horváth Alexandra földi maradványait, csütörtök délután előkerülhettek a testvére, Krisztina csontjai is. Tavaly júniusban tartóztatták le a nővérek egykori nevelőapját, aki a gyanú szerint megölte, majd elrejtette őket.

Nevelőapjuk manipulálta őket

A Kékvillogó.hu írt arról, hogy a Nógrád megyei településen 14 évvel ezelőtt eltűnt egy fiatal helybéli testvérpár, és az akkor 19 esztendős Alexandrának a földi maradványait 2022 nyarán megtalálták a saját udvarukon. A testvér állítása szerint a nevelőapjuk többször szexre kényszerítette a lányokat, féltékeny volt rájuk és érzelmileg is manipulálta őket. A lányokról intim felvételeket is készített, amiket egy adathordozón tárolt, a nyomozók pedig lefoglalták az elfogásakor. A Kékvillogó.hu legfrissebb híreit ide kattintva éred el!

Nem egyszerre tűntek el

A testvéreknek három hónap különbséggel veszett nyomuk 2009-ben. A rendőrség közlése szerint H. József vélhetően agyonverte Alexandrát, majd az akkor a házuk mellett álló fészerben elásta. Az utolsó napján Krisztina boltba indult üdítőért, de a férfi megkérte, hogy előtte ugorjon be hozzá, mert neki is kellene valami. Azóta sem látták élve.

A forgalmas napokon már 200 ezernél is többen olvassák a Kékvillogó.hu hírportált. Ezzel Magyarország Top 11 hírportálja közé kerültünk. Olyan portálokkal vagyunk egy listán, mint az Origo, Index, Telex, Blikk, 24.hu vagy az RTL KLUB és a TV2 weboldalai. Köszönjük, hogy most Te is minket olvasol! Részletek itt.

Nem mentek vissza

A gyerekeknek éppen aznap kellett visszamenniük a gyermekotthonba, ahol akkoriban nevelkedtek, így másnap az intézmény tette meg a feljelentést. Az édesanyjuk a történtek óta teljesen összetört. Ugyan először őt is felelősségre vonták, de úgy tudni, a hazugságvizsgáló tisztázta.

Felforgatták az egész települést

Az elmúlt egy évben a nyomozók szinte az egész települést felforgatták, kutakból leengedték a vizet és összesen négy udvart ástak fel, sőt még egy épületen belül a fürdőszobafalat is megbontották, de sokáig nem jutottak eredményre. A jelek szerint a zsarukkal idáig nem túl együttműködő, 47 éves H. Józsefet valahogy mégis sikerült megtörni, ugyanis ő maga fedte fel, hova ásta el Krisztinát.

Csontokat, maradványokat találtak

„A házunk udvararáról csütörtök este pont láttam a rendőröket a volt nevelőapám házánál egy utcával lejjebb. Mire odaértem, már ástak, és végül több olyan csontot, maradványt is találtak, ami a testvéremé lehet. Józsit is kihozták a börtönből megbilincselve, ő mutatta meg, hogy hol keressenek” – mondta a Blikknek a család egyik hozzátartozója.

„Elásta szegényt”

 „Úgy tudom, az eltüntetést beismerte, ám a gyilkosságot tagadja. Azzal állt elő, hogy Kriszti rosszul lett, elesett és beütötte a fejét, így halt meg, ő pedig a holttestét betette az ágyneműtartóba, sötétedés után pedig elásta szegényt az udvarában” – mondta a megtört családtag.

Megpróbálta elégetni a holttestet

„Azt hallottam, később az erős szag miatt úgy döntött, hogy inkább megsemmisíti a holttestet, ezért feldarabolta, és megpróbálta elégetni, a koponyáját pedig valamivel szétzúzta. A megmaradt, el nem égett csontdarabokat végül közterületen, a háza mellett földelhette el, ahol most végül meg is találták” – tette hozzá.

Végre megszűnhet a bizonytalanság

„DNS-re már nincs szükség az azonosításhoz, mert az előző holttest megtalálásakor már levették a mintát, így csak azzal kell most összehasonlítaniuk. Ugyan még nem 100 százalék, hogy a másik nővéremet találták meg, valójában én már biztosra veszem. Össze vagyok törve, nagyon fájdalmas, de végre megszűnik a bizonytalanság és méltó módon el tudjuk őt is temetni. Újra együtt lehetnek majd” – mondta Horváth Attila a Blikknek. A Kékvillogó.hu legfrissebb híreit ide kattintva éred el!

Kiemelt kép: a gyilkosságok helyszíne. Fotó: police.hu