Vádat emelt a Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Főügyészség azzal a 37 éves férfival szembe, aki tavaly márciusban megfojtotta a mozgáskorlátozott, magát ellátni nem tudó apját Kazincbarcikán. Két hete Budapesten egy asszony halálra szurkálta végstádiumú férjét

Parkinsonos apjával élt együtt

A 68 éves férfi mozgássérült apja Parkinson-kórban szenvedett. Tavaly februárig egyedül élt, de mivel állandó felügyeletre szorult, ezért a fia a saját családjához költöztette.  A szomszédos társasházban lakott a vádlott élettársának édesanyja, és lánytestvére. Tavaly március közepén a férfi élettársa elment a lakásból, majd az éjszakát a barátnőjénél töltötte.

Italozott a kocsmában

A tragédia napján, a férfi tolókocsival szállította az apját Kazincbarcikán. Délután találkozott három férfi és egy nő ismerősével, akikkel italozott, de időközben még kiváltotta az apja gyógyszereit és bevásárolt.  A Kékvillogó.hu legfrissebb híreit ide kattintva éred el!

A forgalmas napokon már 200 ezernél is többen olvassák a Kékvillogó.hu hírportált. Ezzel Magyarország Top 11 hírportálja közé kerültünk. Olyan portálokkal vagyunk egy listán, mint az Origo, Index, Telex, Blikk, 24.hu vagy az RTL KLUB és a TV2 weboldalai. Köszönjük, hogy most Te is minket olvasol! Részletek itt.

Otthon folytatták a bulit

Estére a társaságból két férfit és a nőt felhívta a lakására, ahol tovább folytatták az italozást, majd amikor a vendégek távoztak, a férfi kettesben maradt az apjával.

Megfojtotta a kádban

Ezután a férfi levetkőztette az apját, majd betette a fürdőkádba és megfojtotta. A halál beálltát követően átkiabált a szomszéd épületbe az élettársa édesanyjának, hogy hívjanak mentőt.

Életfogytiglant kérnek

A nyomozás megállapította, hogy a sértettnek a fulladásos halál megélése jelentős testi és lelki gyötrelemmel járt. Az ügyészség a büntetett előéletű, letartóztatásban lévő vádlottal szemben életfogytig tartó fegyházbüntetést és közügyektől eltiltást indítványozott.

Gyilkosság a 13. kerületben

Egy 72 éves férfit ölt meg a vele egyidős élettársa június 19-én Budapesten, egy 13. kerületi lakásban. A tettest az angyalföldi rendőrök elfogták, az asszony beismerő vallomást tett. A Kékvillogó.hu legfrissebb híreit ide kattintva éred el!

Becsöngetett a szomszédba

A szomszédokba csengetett be az idős asszony, és elmondta nekik, hogy meggyilkolta 72 éves élettársát. „nagyon megrázó élmény volt” – ezt mondta a szomszéd.

„Hátba szúrtam Jóskát”

„Becsöngetett és azt mondta, jöjjek, ha vért akarok látni, mert háromszor hátba szúrtam Jóskát” – mondta a Tényeknek a szomszéd.

Végstádiumban volt

József egy éve lett súlyos beteg, daganatos megbetegedésben szenvedett, végstádiumú volt. Eddig Zsuzsanna ápolta, de már nem bírta erővel. Az idős férfi a gyilkosság másnapján került volt be egy hospiceházba. A szomszédok elmondása szerint már magatehetetlen volt. A Kékvillogó.hu legfrissebb híreit ide kattintva éred el!

Kiemelt kép: illusztráció