Fél órán belül kétszer is kifosztottak egy alvó férfit Budapesten, a 4-6-os villamoson. Az első eset szeptember elsején fél három után nem sokkal történt  a Rákóczi tér és Blaha Lujza tér között.. Ekkor egy férfi vette ki a telefont az alvó férfi kezéből.

Kifosztották

A kerületi nyomozók azonosították a 30 éves J. Róbertet, akit október 15-én gyanúsítottként hallgattak ki kifosztás bűntette miatt.  Azóta már az ügyészségen is van az ügy.

FRISS! Haragudott főnökére, kocsmai erőszak lett a vége

Kétszer is megtörtént

A beszerzett kamerafelvételek alapján a nyomozók kiderítették, hogy az első bűncselekmény után tíz perccel a Széll Kálmán téren álló villamoson a még mindig alvó ember övtáskáját is ellopta két férfi.

EZ IS ÉRDEKELHET: “Ha nem sikerül és mennem kell, akkor megtérek Istenhez és együtt leszek Bencussal!” – gyógyíthatalan betegségben meghalt Szita Bence nevelőapja, aki haláláig gyászolta a 11 éves fiút…

A második kifosztás elkövetői még nincsenek meg

A Budapesti Rendőr-főkapitányság 2. Kerületi Rendőrkapitánysága azt kéri, hogy aki a felvételen látható férfiakat felismeri, személyazonosságukkal, tartózkodási helyükkel vagy a bűncselekménnyel kapcsolatban információval rendelkezik, akár névtelensége megőrzése mellett tegyen bejelentést a nap 24 órájában elérhető, 06-80-555-111-es Telefontanú zöldszámán, illetve a 112-es, díjmentes segélyhívó számon.​

NE HAGYD KI! Beszorult egy teherautó sofőrje a 86-os főúton, dobozos furgon és személyautó ütközött a Budaörsi úton

Ők a támadók

Kiemelt kép: Police