Gyorsított eljárásban állítottak bíróság elé egy 62 éves férfit, aki még januárban egy sajtótájékoztatón szidalmazta a politikusokat, a gyűlésen részt vevőket pedig lökdöste, és üldözőbe vette a sajtó egyik munkatársát; a férfit a garázdaság és egy másik ügy miatt 6 hónap börtönre ítélték – közölte a fővárosi főügyész. Az ítélet jogerős.

Újbudán történt

Január 14-én Újbudán, a Móricz Zsigmond körtéren több országgyűlési képviselő és más politikus gyűlést, sajtótájékoztatót tartott. A vádlott a szónoklatot tartó politikus közelébe ment, őt hangosan szidalmazta, az ott állókat pedig lökdöste és kiabált. A Kékvillogó.hu legfrissebb híreit ide kattintva éred el!

Megpróbálta megütni

A biztonsági feladatokat ellátók igyekeztek a férfit a helyszínről elterelni, de ő ellenállt, majd leköpte az egyik önkormányzati képviselőt, és megpróbálta megütni, megrúgni az egyik biztonsági embert is.

A forgalmas napokon már 200 ezernél is többen olvassák a Kékvillogó.hu hírportált. Ezzel Magyarország Top 11 hírportálja közé kerültünk. Olyan portálokkal vagyunk egy listán, mint az Origo, Index, Telex, Blikk, 24.hu vagy az RTL KLUB és a TV2 weboldalai. Köszönjük, hogy most Te is minket olvasol! Részletek itt.

Rugdosódott

Amikor sikerült a gyűléstől távolabb terelni, akkor belerúgott az egyik politikus fényképével ellátott táblába, majd a sajtó egyik, őt lefényképező munkatársát üldözőbe vette, miközben szidalmazta.

Jöttek a rendőrök

A vádlott garázda cselekményének a helyszínre kiérkező rendőrök vetettek véget – tette hozzá a főügyész.

Bűnös

Az a férfit gyorsított eljárásban állította bíróság elé. Bűnösnek találták. A bíróság megszüntette a férfival szemben közveszéllyel fenyegetés miatt korábban kiszabott próbára bocsátást és emiatt is büntetést szabott ki, így a bíróság a két bűncselekmény miatt a vádlottat 6 hónap börtönbüntetésre ítélte, amelynek végrehajtását 2 évre felfüggesztette.

Nem mehet politikai gyűlésre

Emellett a bíróság a próbaidő tartamára elrendelte a vádlott pártfogó felügyeletét, egyúttal előírta, hogy politikai okból meghirdetett nyilvános rendezvényeket, gyűléseket nem látogathat, valamint agressziót helyettesítő foglalkozáson kell részt vennie.

Márki-Zay Péter rendezvényén történhetett

Az ügyészség szövegkörnyezetéből egyértelműen kiderül, hogy az ellenzék miniszterelnök-jelöltjének egyik eseményéről van szó. Márki-Zay Péter még január 14-én tartott sajtótájékoztatót több politikus részvételével a Móricz Zsigmond körtéren – írja a Népszava.

Gyűlés az MTVA-nál

Az ellenzék miniszterelnök-jelöltje legutóbb az MTVA székházánál beszélt nyilvánosan. Április 3-án a választás Kelet vagy Nyugat, háború vagy béke, tolvajok vagy tisztességes emberek – mondta vasárnap Márki-Zay Péter.

Címlapfotó: MTI/Koszticsák Szilárd