A zsaruk pontosan tudták, mit csinálnak, s annyira nem tartottak a retorzióktól, hogy még le is videózták, ahogy megalázzák kiszolgáltatott áldozataikat.

Még nem jogerős

Ítélet született annak a két korábbi egyenruhásnak az ügyében, akik az ügyészség szerint fedél nélkül élőket bántalmaztak Mohácson – olvasható az Utcajogász Egyesület szerdai tájékoztatásában. A Kékvillogó.hu legfrissebb híreit ide kattintva éred el!

Nehéz helyzetű embereket vertek

Mint írják, még tavalyelőtt februárban jelentek meg az első, ezzel kapcsolatos hírek a sajtóban. A nyomozás során kiderült, hogy a két rendőr járőrszolgálata során két kiszolgáltatott élethelyzetű hajléktalan embert is bántalmazott

 

Jó mókának találták a megalázást

Több alkalommal: indok nélkül egészen közelről tömegoszlatásra használt gázspray-vel fújták le őket, megalázóan beszéltek velük, egyiküket pedig az utcán éneklésre és léggitározásra szólították fel. Mindezt pedig videóra vették, majd továbbküldték kollégájuknak a felvételeket.

A forgalmas napokon már 200 ezernél is többen olvassák a Kékvillogó.hu hírportált. Ezzel Magyarország Top 11 hírportálja közé kerültünk. Olyan portálokkal vagyunk egy listán, mint az Origo, Index, Telex, Blikk, 24.hu vagy az RTL KLUB és a TV2 weboldalai. Köszönjük, hogy most Te is minket olvasol! Részletek itt. A legfrissebb cikkeinket ide kattintva éred el!

Adott körülmények a visszaélésre

Mindez a koronavírus-járvány idején történt, amikor a kijárási korlátozás miatt csak járőröző rendőrök és hajléktalan emberek voltak Mohács utcáin. Éppen ezért utóbbi emberek kiszolgáltatottabb helyzetbe kerültek, a zsaruknak pedig kevésbé kellett félni, hisz szemtanú alig akadhatott.

Természetesnek gondolták ezt a bánásmódot

Ráadásul a szervezet szerint sérülékeny helyzetük közrejátszott abban, hogy áldozatai legyenek a bűncselekményeknek, hiszen érdekérvényesítő képességük alacsony, a történtek után pedig nem tettek feljelentést. Egyikük azért, mert úgy gondolta, nem vették volna komolyan, másikuk természetesnek vélte, hogy így bánnak vele.

A rendőrség maga is hibázott?

Azonban az Utcajogász Egyesület szerint nem csupán két fiatal, tapasztalatlan rendőr törvénybe ütköző magatartását és hivatali visszaélését hozza felszínre: megmutat egy olyan szervezeti kultúrát, amelyből részben viselkedésük következik.

Semmit sem bántak meg

Mindezt jól mutatja, hogy levideózták tettüket. Ez pedig azt sugallja, hogy nem tartottak a felelősségre vonástól. Vallomásaikból kiderül, hogy az ilyen típusú felvételek készítése nem volt korábban sem példa nélküli a rendőri állományban. Mindemellett tisztában voltak azzal, hogy mit tesznek, megbánást pedig nem tanúsítottak.

Ezzel érvelt a védelem

Az ügyészség a vádlottakkal szemben letöltendő börtönbüntetést indítványozott. Ennél a bíróság enyhébb ítéletet hozott: két év börtönbüntetést, amelyet négy év próbaidőre felfüggesztett. A védelem szerint minden intézkedésük jogszerű volt.

Később születik jogerős ítélet

Az ügyészség letöltendő börtön miatt fellebbezett, a két vádlott pedig az ítélet enyhítését, vagy felmentést kért. Jogerős döntést a Fővárosi Törvényszék hoz majd. A Kékvillogó.hu legfrissebb híreit ide kattintva éred el!

(Kiemelt képünk saját illusztráció.)