A Fővárosi Törvényszéken megkezdődött M. Richárd és társai ellen a büntetőper. A Dózsa György úti gázolóként elhíresült M. Richárd korábban hosszú ideig szabadlábon védekezett, és ez idő alatt újabb meg újabb bűncselekményeket hozott össze. Az elkövetőt most az előzetes letartóztatásából vezették ki a tárgyalóterembe.

4 év fogházat kapott

Mint ismert, a Dózsa György úti gázolása és más bűncselekményei miatt a Pesti Központi Kerületi Bíróság tavaly szeptemberben nem jogerősen 4 év fogházra és 4 év közügyektől eltiltásra ítélte M. Richárdot, akinek elrendelte a bűnügyi felügyeletét is. Annak ellenére, hogy a bíróság elítélte a férfit, M. Richárd folytatta a bűnös életet, és sorra követte el a súlyos szabálytalanságokat, bűncselekményeket, amelyek miatt a Fővárosi Főügyészség január 18-án indítványozta az előzetes letartóztatását. A Kékvillogó.hu legfrissebb híreit ide kattintva éred el.

Két ügyet is tárgyalnak

A Kiszeli Zoltánné dr. Nyekita Györgyi által vezetett bírói tanács a büntetőperes eljárásban két olyan ügyet is tárgyal, amelyekben M. Richárd a főszereplő. Az elsőfokú ítélet és a fellebbezések ismertetése után megkezdődött a Dózsa György úti baleset tárgyalása, a garázdaság ügyére július 2-án kerül sor, akkor ítélet is várható. EZ IS ÉRDEKELHET: Egy cellába került M. Richárd és a soroksári futó nő meggyilkolásával vádolt R. Szilveszter

A forgalmas napokon már 200 ezernél is többen olvassák a Kékvillogó.hu hírportált. Ezzel Magyarország Top 11 hírportálja közé kerültünk. Olyan portálokkal vagyunk egy listán, mint az Origo, Index, Telex, Blikk, 24.hu vagy az RTL KLUB és a TV2 weboldalai. Köszönjük, hogy most Te is minket olvasol! Részletek itt.

Halálos közúti balesetet okozott

A mai napon megtartott tárgyaláson halálos közúti baleset gondatlan okozása miatt kellett felelnie M. Richárdnak, a másik ügyben garázdasággal és könnyű testi sértéssel vádolta meg az ügyészség – írja az Index.

Így történt a Dózsa György úti baleset

A vádirat szerint M. Richárd 2017 májusában – mivel a megengedettnél jóval gyorsabban haladt – halálos balesetet okozott Budapesten, a Dózsa György úton. A férfi 140 kilométeres sebességgel haladt, és nekiütközött egy szabálytalanul kanyarodó autónak a Kassák Lajos utcánál. M. Richárd Mercedese a fékezés ellenére 125-130 km/h-s sebességgel csapódott neki a kanyarodó autónak. DÖBBENET: Le akarta fizetni a Dózsa György úti gázolás nyomozóját M. Richárd

Három gyalogost ütöttek el

A baleset következtében mindkét jármű felborult és kisodródott a járdára, a trolibuszmegállóba, ahol három gyalogost ütöttek el. A kanyarodó jármű két utasa életét vesztette, míg az autó sofőrje életveszélyes sérüléseket szenvedett. M. Richárd és az elgázolt gyalogosok könnyű sérülésekkel megúszták a balesetet.

Befenyített egy biciklistát

M. Richárd másik súlyos bűncselekménye még 2015-ben történt, amikor társával a Rákóczi út felől a Károly körúton haladtak egy BMW-vel. Útjuk során meggelőztek egy kerékpárost, de úgy, hogy a biciklist majdnem lesodorták az úttestről. NE HAGYD KI! Rácsok mögött marad M. Richárd, az elmeorvos-szakértő szerint személyiségzavaros a férfi

Összeverték a kerékpárost

Ezt követően a biciklis, hogy jelezze a veszélyt, rácsapott a BMW jobb oldalára. Ettől nem keletkezett kár az autóban, de M. Richárd dühében az autójával a biciklis elé vágott, majd őt fékezésre kényszerítette. Ezután társával kiszálltak a BMW-ből, és összeverték a kerékpárost, akinek a tarkóját, arcát megütötték, a lábát pedig megrugdosták. EZT IS OLVASD EL: Nem helyezik gondnokság alá M. Richárdot

Csak részben ismerte el a felelősségét

M. Richárdot 2020 szeptemberében a Pesti Központi Kerületi Bíróság négy év fogházra ítélte, és véglegesen eltiltotta a járművezetéstől a halálos baleset okozása, a garázdaság és a könnyű testi sértés bűntette miatt. Az elsőfokú tárgyaláson a férfi elismerte, hogy garázdaságot és könnyű testi sértést követett el, azonban a Dózsa György úti baleset kapcsán csak részben ismerte el a felelősségét.

Bekokainozva vezetett

A balesetet követően M. Richárd szervezetében kimutatták a kokaint, és a nyomozók megállapították, hogy az elkövető a vezetés közben mobiltelefont használt, sőt még vezetői engedélye sem volt.

Elítélték a másik sofőrt is

A Pesti Központi Kerületi Bíróság a kanyarodó autó sofőrjét is elítélte a halálos közúti baleset gondatlan okozása miatt. A nem jogerős ítélet szerint a sofőr egy év tíz hónapot kapott három évre felfüggesztve, és egy évre őt is eltiltották a vezetéstől.

Nem bírja a börtönt

M. Richárd új védője Jován László azt mondta a tárgyaláson, hogy védence alig bírja ki a börtönt, tűrőképessége közelít a nullához. A veseproblémái mellé és a szívelégtelenséggel összefüggésben fellépett nála egy alvászavar, ami miatt csak speciális berendezéssel tud elaludni.

Életveszélyben érzi magát

“Túl van ez lihegve. Tudom, hogy az első fokú ítéletben fogházra ítéltek, de most legszigorúbb körülmények közt, magánzárkában vagyok, bilincsben. Tisztában vagyok a szabályokkal, de azt gondolom, soha nem vontam ki magam a felelősség alól, amit kirónak, leülöm. De ami történik velem, a média hatására, egészségügyi károkat szenvedek. Két orvosszakértő megállapította, hogy közvetlen életveszélyes állapotban vagyok” – mondta a tárgyaláson M. Richárd.

Gyenge büntetést kapott M. Richárd

Az ügyészség már az elsőfokú ítélethirdetéskor úgy fogalmazott, hogy az M. Richárdra kiszabott négy év fogház eltúlzottan gyenge büntetésnek számít, még akkor is, ha csak a Dózsa György úti gázolást vesszük figyelembe. Erősíti a vádhatóság érvelését, hogy az elkövetőnek voltak korábbi ügyei is, például a biciklis bántalmazása, ami miatt el is vették tőle a jogosítványát.

Börtönbe is kerülhet

Az ügyészség azt is kifogásolta, hogy M. Richárdot ugyan bűnösnek mondták ki garázdaság és könnyű testi sértés miatt, azonban a közúti veszélyeztetés vádja alól felmentették, pedig a biciklis majdnem lesodródott az útról. Az ügyészség szóvivője arról is beszélt, amennyiben sikerül elérniük, hogy másodfokon veszélyeztetés miatt is elítéljék M. Richárdot, akkor szerintük a férfit fogház helyett börtön fokozatú büntetésre is ítélhetnék. A Kékvillogó.hu legfrissebb híreit ide kattintva éred el.

Kiemelt kép: illusztráció