Újbudán, a Bartók Béla út és a Tétényi út kereszteződésében egy Suzuki Swifttel közlekedő ételfutár vélhetően a balra kanyarodókra vonatkozó zöldet nézte a Bartók Béla úton, de közben egyenesen haladt tovább a Kosztolányi Dezső tér felé.
Nagy erejű ütközés
A Suzuki a Kosztolányi Dezső tér felől a Bartók Béla útról a Tétényi útra zöld jelzésen szabályosan balra kanyarodó, menetrend szerint közlekedő 114-es busz elé hajtott. A nagy erejű ütközés következtében a biztonsági övét használó fiatalember beszorult a roncsba, őt a helyszínre riasztott fővárosi hivatásos tűzoltók feszítővágó segítségével a jobb első ajtón keresztül emelték ki, majd átadták a mentőszolgálat munkatársainak, akik láb- és fejsérüléssel, szirénázva szállították kórházba. A Kékvillogó.hu legfrissebb híreit ide kattintva éred el!
Csoda, hogy megúszta
Az elsődleges vizsgálatok alapján nem sérült meg súlyosan a csütörtök esti balesetben, de ezt majd a röntgen és a további vizsgálatok fogják megállapítani. A MAN Lions City típusú busz fedélzetén tartózkodó utasok, illetve a buszvezető nem sérültek meg, el tudták hagyni a buszt.
Csúnyán összetörött a busz eleje is

Érdemes tudnod
A Kékvillogó hírportált a friss adatok szerint milliók olvassák! Olyan oldalakkal vagyunk egy listán, mint a Telex, Blikk és a nagy országos hírportálok. A Facebookon már 364 ezres a követőtáborunk. A hirdetőink tudják, hogy nálunk nagyon hatékonyak a hirdetések. Több ezren választották már a Kékvillogó Partnerprogramban a fizetett cikkeket. Az árainkat ide kattintva éred el. Pörgesd fel te is a bizniszed, klikk ide!
Esett az eső

Összegyűrődött a Suzuki

A légzsákok is kirobbantak

Fotók: BPK/G.K.

