Gyalogos gázolásról érkezett bejelentés a rendőrségre, a debreceni egyenruhások pedig intézkedtek, akik két napon belül elfogták a BMW sofőrjét. A hibás férfi beismerte, hogy ő ütötte el a gyalogost, azonban azzal védekezett, hogy annyira megijedt, hogy inkább továbbhajtott.

Elhajtott a helyszínről

Baleset miatt riasztották a rendőrséget 2020. október 27-én 20 óra körül, miután egy személyautó elütött egy férfit Debrecenben, a Thaly Kálmán utcában egy zebrán. Az autó sofőrje elhajtott a baleset helyszínéről. A Kékvillogó.hu legfrissebb híreit ide kattintva éred el.

Debrecenben történt baleset

A forgalmas napokon már 200 ezernél is többen olvassák a Kékvillogó.hu hírportált. Ezzel Magyarország Top 11 hírportálja közé kerültünk. Olyan portálokkal vagyunk egy listán, mint az Origo, Index, Telex, Blikk, 24.hu vagy az RTL KLUB és a TV2 weboldalai. Köszönjük, hogy most Te is minket olvasol! Részletek itt.

Megúszta

A gyalogosnak szerencséje volt, ugyanis a baleset során csak könnyebb sérüléseket szenvedett. Ugyanakkor a mentők érte mentek és kórházba szállították.

Nyomoznak a rendőrök

A helyszínelést követően a rendőrök adatgyűjtésbe kezdtek és tanúkat hallgattak meg, hogy minél hamarabb kiderítsék, ki lehetett a gázoló.

Sötét autót láttak

A szemtanúk elmondták, hogy egy sötét színű kombi autót láttak, és ez máris sokat segített az egyenruhásoknak abban, hogy szűkíthessék a kört.

Megtalálták a BMW-t

Két nappal később, 2020. október 29-én a rendőrök már gyanúsítottként hallgatták ki azt a 34 éves helyi lakost, aki a rendőrségi gyanús szerint épp a baleset időpontjában közlekedett a sötétkék színű, kombi BMW-jével.

Ellenőrizték az összetört autót

Bevallotta

 A rendőri fellépésre a férfi megtört, és beismerte, hogy ő ütötte el a gyalogost a BMW-vel. Észrevette, hogy elgázolt valakit, azonban azzal védekezett, hogy annyira megijedt, hogy inkább továbbhajtott.

Megkapta az ügyészség az ügyet

A debreceni rendőrök segítségnyújtás elmulasztása bűntett elkövetésének megalapozott gyanúja miatt folytatott nyomozást. A szükséges eljárási cselekményeket elvégezték az ügyben, és a keletkezett iratokat a napokban vádemelési javaslattal megküldték az illetékes ügyészségnek. A Kékvillogó.hu legfrissebb híreit ide kattintva éred el.

Kiemelt kép: Helyszínelés – Forrás: Police.hu