A Nyíregyházi Járásbíróság nyomozási bírója elrendelte a letartóztatását B. Zoltánnak, aki összeszurkálta az élettársát, majd a többi családtagját is megsebesítette a Szabolcs megyei Nagyaron. A házaspár négy gyermeket nevelt, vasárnap éjjel azonban a pár között durva vita alakult ki, aminek gyilkosság lett a vége.
Jogos védelemre hivatkozott
Szilágyi László, a Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Főügyészség csoportvezető ügyésze a 24.hu megkeresésére azt közölte, hogy B. Zoltán fenntartotta a rendőrségi vallomását, amelyben jogos védelemre hivatkozott. „Azt állította, hogy a sértett támadt rá és ő csak védekezett” – mondta az ügyész. A Kékvillogó.hu legfrissebb híreit ide kattintva éred el!
Megromlott a viszony
Amint arról a Kékvillogó.hu is beszámolt, a 34 éves férfi korábban élettársi kapcsolatban élt együtt a nővel, azonban a viszony később megromlott. Miután az asszony egy új férfi felé közeledett, B. Zoltán féltékenységből rendszeresen zaklatta és megverte a barátnőjét. Klárika arcán emiatt lila foltok voltak – mondta korábban egy helyi férfi.
A forgalmas napokon már 200 ezernél is többen olvassák a Kékvillogó.hu hírportált. Ezzel Magyarország Top 11 hírportálja közé kerültünk. Olyan portálokkal vagyunk egy listán, mint az Origo, Index, Telex, Blikk, 24.hu vagy az RTL KLUB és a TV2 weboldalai. Köszönjük, hogy most Te is minket olvasol! Részletek itt. A legfrissebb cikkeinket ide kattintva éred el!
Négy gyermekük volt
Az élettársak a közös 14 éves gyermekük mellett örökbe fogadtak három másik gyermeket is. Az asszony egyébként hivatásos nevelőszülőként tevékenykedett.
Snitzerrel esett neki
Hétfőn hajnali egy körül a férfi hazament a Szabolcs megyei házukba, és kopogott a kulcsra zárt ajtón. Amikor Klárika beengedte Zoltánt, a férfi ütni kezdte a nőt, aki a támadás elől a hátsó szobába menekült. B. Zoltán követte őt, majd a nála lévő tapétavágóval többször is megsebesítette és megszúrta az asszonyt. A szerencsétlen nő olyan súlyos sérüléseket szenvedett, hogy a helyszínen belehalt a sérüléseibe.
Gyermekeik is ott voltak
A támadás idején a házban tartózkodott a 14 éves lányuk és a három nevelt gyermekük is. A tinédzser lány telefonon segítséget hívott, majd magához vett egy kést, és az édesanyja védelmére sietett.
Megtámadta a lányt is
Ezt követően a feldúlt férfi kikapta a lánya kezéből a kést, és ököllel arcon ütötte. A 14 éves lány az ütéstől összeesett, majd az ablakon át távozva kimenekült a házból.
Megérkezett az anya édesapja
Időközben a helyszínre érkezett az elhunyt nő édesapja, aki a földön elterült lánya mellett találta B. Zoltánt. A támadó a kezében lévő késsel többször is hasba szúrta magát, majd amikor az édesapa számon kérte őt, a férfi a késsel a homloka felé vágott, aki ezután kimenekült a helyiségből.
Súlyos sérüléseket szenvedtek
A támadás során a 14 éves lány nyolc napon belül, míg a nagypapa nyolc napon túl gyógyuló sérülést szenvedett, de csak a szerencsén múlott, hogy nem esett nagyobb bajuk. B. Zoltán életveszélyes sérüléseket szenvedett, ezért őt meg kellett műteni. Őt jelenleg a nyíregyházi kórházban kezelik.
Letartóztatták
Figyelemmel arra, hogy különösen súlyos bűncselekmények elkövetésével gyanúsítja a nyomozó hatóság a férfit, és a bíróság szerint fennáll a szökés, elrejtőzés veszélye, ezért letartóztatták B. Zoltánt. A végzés azonban nem végleges, mert a gyanúsított és védője fellebbezett. A Kékvillogó.hu legfrissebb híreit ide kattintva éred el!
Kiemelt kép: helyszíni felvétel a gyilkosság után – Forrás: police.hu