A különös visszaeső férfit a 12. életévet be nem töltött hozzátartozója megrontása és hamis magánokirat felhasználása miatt az ügyészség 13 év és 6 hónap fegyházra ítélte. A táblabíróság azért is hagyta helyben az ügyészség indítványát, mert a férfi még a feltételes szabadlábra helyezése alatt is szexuális cselekményeket végzett a kislányával.

Vádat emeltek

A Fővárosi Fellebbviteli Főügyészség tájékoztatása szerint tavaly nyáron emeltek vádat azzal a középkorú férfival szemben, aki a 12 év alatti gyermekével követett el szexuális cselekményeket, valamint használt fel hamis okiratokat. A Kékvillogó.hu legfrissebb cikkeit ide kattintva éred el.

Elítélték

A kislányán 2014-2015-ben elkövetett molesztálás miatt 2017-ben jogerősen 6 évre ítélték a férfit, amelyből 2019-ben feltételesen szabadlábra kerülhetett. Ezután az apa – annak ellenére, hogy a bíróság szülői felügyeleti jogát megszüntette – felkereste a volt élettársát, és ismét a kislány közelébe került.

A forgalmas napokon már 200 ezernél is többen olvassák a Kékvillogó.hu hírportált. Ezzel Magyarország Top 11 hírportálja közé kerültünk. Olyan portálokkal vagyunk egy listán, mint az Origo, Index, Telex, Blikk, 24.hu vagy az RTL KLUB és a TV2 weboldalai. Köszönjük, hogy most Te is minket olvasol! Részletek itt.

Elhozta az iskolából

2019 decemberében a férfi a volt barátnője nevében egy hamis, fogorvosi beutalót készített, amellyel elhozhatta a kislányát az iskolából. Ezt követően a kislányát haza vitte, ahol ismét teret engedett a perverz fantáziáinak, majd az akkor 8 éves kislányával szexuális cselekményt végzett.

Ismét elítélték

A Fővárosi Törvényszék idén januárban a különös visszaesőnek számító férfit bűnösnek mondta ki, és 13 és fél év fegyházra ítélte a pedofilt a 12. életévet be nem töltött, hozzátartozója sérelmére elkövetett szexuális erőszak és hamis magánokirat felhasználása vétsége miatt. Ezenfelül a férfit 10 évig a közügyek gyakorlásától is eltiltották, valamint véglegesen megtiltottak neki minden olyan tevékenység gyakorlását, aminek köze lehet 18. életévét be nem töltött gyermekek neveléséhez, gondozásához.

Nem szabadulhat

Az elsőfokú bíróság azt is elrendelte, hogy ezúttal a férfit ne lehessen szabadlábra helyezni a büntetése ideje alatt.

Mindenképp börtönt akartak

Az ítélet ellen a férfi és védője is fellebbeztek, azonban a Fővárosi Fellebbviteli Főügyészség a határozat helyben hagyását kérte a Fővárosi Ítélőtáblától.

Kiszabták a büntetést

A táblabíróság az ügyészi indítvánnyal egyezően helybenhagyta a kiszabott büntetést.

Győrben egy társkeresőn ismerkedő férfit fogtak el

Korábban egy 42 éves gyömörei lakos ellen indítottak eljárást a győri rendőrök, mivel kiderült, hogy a férfi társkeresőn próbált magához keríteni kiskorú fiúkat. A találkozókért fizetett volna, és annyira ki volt éhezve a gyerekekre, hogy még az sem tűnt fel neki, hogy a legutolsó alkalommal a rendőrökkel beszélt meg egy találkát.

Rendőrök fogadták

Miután sikerült beazonosítaniuk a rendőröknek a győri pedofilt, egy találkozót szerveztek, amelyre a férfi még pénzt is hozott magával a gyerekek reményében. Az egyenruhások gyorsan leteperték a földre a pedofil férfit, majd bilincsbe verték, és elszállították a kapitányságra. Nem sokkal később őrizetbe vették, és letartóztatták a férfit. A Kékvillogó.hu legfrissebb cikkeit ide kattintva éred el.

Kiemelt kép: Illusztráció