Csaknem három évvel ezelőtt tűnt el amaglódi vállalkozó, Pintér Gyula. A rendőrség részben lezárta a nyomozást, az ügyészség pedig vádat emelt. A gond csdak az, hogy az esetleges gyilkost nem találják.

Nincs meg a holttest

A hatóságok biztosra veszik, hogy a luxusautók szerelésével foglalkozó férfit megölték, de a holtteste máig nem került elő – írja a Blikk.

Egyik ismerős

Az egyik ismerősét, aki segédkezhetett a holttest eltüntetésében, emberöléssel kapcsolatban elkövetett bűnpártolással és állatkínzással vádolták meg, de emberöléssel nem tudtak meggyanúsítani senkit.

Nagy üzlet a fertőtlenítő

Az ügyről többször is részletesen beszámolt a Kékvillogo.hu. Legutóbb akkor, amikor egy, a rendőrség által meghallgatott férfi beszélt az ügyről. P. Balázs akkor azt kérte tőlünk, hogy a teljes nevét ne írjuk le és a beszélgetésünkben az általa képviselt cég nevét se említsük meg. Ezt követően részletesen elmesélte mivel foglalkoznak, milyen céget működtetnek. Arról is beszélt, hogy óriási üzlet jelenleg a fertőtlenítőszer, ők pedig egy modern, alkoholmentes készítményt gyártanak.

Engedélyezett termék

Elmondása szerint a budapesti üzemükben naponta akár 400 ezer liter fertőtlenítőszer előállítására is képesek. Több nagy ügyfelük van Magyarországon és a környező országokban. A termékük receptúrája hivatalosan is védett, itthon és Németországban is bevizsgált, engedélyezett készítmény, amely megfelel az EU-s minőségbiztosítási szabványoknak. Ebbe az üzletbe akart állítólag a SABA tulajdonosa, Dávid Csaba beszállni, aki őt belekeverte az ügybe.

Bosszú

A BudaPestkörnyéke.hu hírportálnak nyilatkozó P. Balázs azt állítja, hogy Dávid Csaba bosszúból akarja őket a Maglódról eltűnt vállalkozóval összekapcsolni, mert nem vették be őt a fertőtlenítőszeres cégbe.

Nagyobb üzletrészt akart

P. Balázs elmondta, 2020 májusában megegyeztek, hogy Dávid Csaba részesedést kap a fertőtlenítőszert gyártó cégben, cserébe a kapcsolatai révévén megnöveli az eladásokat. Nem sokkal később, tavaly júliusban azonban nagyobb üzletrészt követelt magának egy tárgyaláson. Ezután megromlott a kapcsolatuk, még verekedéskre is sor került.

Sokan ismerték a Maglódról eltűnt vállalkozót

Arra a kérdésünkre, hogy interjúalanyunk, P. Balázs ismerte-e a Maglódon eltűnt vállalkozót, Pintér Gyulát annyit mondott, hogy személyesen nem, de tudja ki volt, hiszen a Maglóddal szomszédos kerületben él 30 éve, Pintér Gyula pedig feltűnő jelenség volt. A méregdrága terepjárói miatt látásból sokan ismerhették őt a környéken.

Vissza a mostani helyzethez

A vádirati tényállás lényege szerint a vádlott segítséget nyújtott a sértett gyilkosának olyan módon, hogy a cselekmény elkövetése után – elterelés céljából – a sértett gépkocsiját, mobiltelefonját és kutyáját Szlovákiába vitte. A kutyát ott elengedte, míg a gépkocsit visszavitte a sértett házához, majd onnan gyalogosan eltávozott – közölte most a Pest Megyei Főügyészség szóvivője, dr. Nisóczi József Levente.

Ki az a B. László?

Dr. Penke András, az áldozat családjának jogi képviselője arról beszélt, hogy egy bizonyos B. László gyakran járt be az eltűnt férfi műhelyébe, és az eltűnése napján is ott találkoztak. Később ő volt az, aki kivitte a kutyáját Szlovákiába, de ő juttatta vissza Gyula terepjáróját is vélhetően az udvarába, amellyel az elterelés valamint némi idő nyerése lehetett a célja.

Hallgatás a védekezés

Az ügyvéd szerint kétséget kizárólag nem lehet megállapítani, hogy a férfi az elkövető, de nagyon sok olyan körülmény mutat arra, hogy minimum tudnia kell, ki a tettes. A férfi mindenesetre hallgat.

Könnyek

Ha életben lenne szegény, nem létezik, hogy ne jelentkezett volna. Az eszem tudja, hogy nincs életben, de a szívem képtelen elfogadni – mondta a könnyeivel küszködve a Blikknek Pintér Ildikó, az eltűnt férfi nővére. Hozzátette: meggyőződése, hogy a bűncselekmény hátterében nem egyedül az a férfi áll, akit most megvádoltak.