A János kórház után, az Uzsokiban is korlátozzák a betegellátást a kardiológiai osztályon. A legfrissebb bejelentés szerint a zuglói intézményben leállt a súlyos szívbetegek ellátása. Ez azt jelenti, hogy az infarktusos betegeket, valamint a súlyos, kardiológiai problémákkal küzdőket nem tudja ellátni az intézmény. Az ok, pedig itt is, a személyi feltétetek hiánya.

Leállt a szívbetegek ellátása

Február 16-án leállt a budapesti Uzsoki Utcai Kórházban a kardiológiai osztályon a súlyos betegek ellátása. Erről Kunetz Zsombor írt Facebook-oldalán. Az orvos, egészségügyi szakértő a Nemzeti Népegészségügyi és Gyógyszerészeti Központ (NNGYK) határozatára hivatkozott – írja a BudaPestkörnyeke.hu.

Személyi feltételek

A Müller Cecília által jegyzett dokumentum szerint az intézmény orvosigazgatója február 14-én jelezte, hogy a „kardiológiai osztályon és a kardiológiai őrzőben előre nem látható módon egyidejűleg személyi feltétel hiánya miatt nem tudják biztosítani a koronária intervenciót, valamint a súlyos állapotú, monitorizálást igénylő betegek kardiológiai őrzőben történő ellátását”. A Kékvillogó.hu legfrissebb híreit ide kattintva éred el!

A forgalmas napokon már 200 ezernél is többen olvassák a Kékvillogó.hu hírportált. Ezzel Magyarország Top 11 hírportálja közé kerültünk. Olyan portálokkal vagyunk egy listán, mint az Origo, Index, Telex, Blikk, 24.hu vagy az RTL KLUB és a TV2 weboldalai. Köszönjük, hogy most Te is minket olvasol! Részletek itt.

Az infarktusos betegek érinti

Kunetz Zsombor szerint ez elég rossz hír, mert az Uzsoki Utcai Kórház eddig még működőképes volt, ám most egy alapszakmai ellátás szűnik meg határozatlan ideig. Azt írta: a kardiológiai osztály gyakorlatilag a súlyos betegek tekintetében leáll, nem lesz infarktus ellátás, de egyéb komolyabb ellátás sem.

Mi lehet vidéken?

Szívizominfarktus ellátás és a súlyos kardiológiai betegek ellátást egy fővárosi, megyei szintű kórház nem tudja biztosítani. Ott, ahol a munkaerő a leginkább elérhető, ez nem megy, mi lehet a helyzet vidéken? – teszi fel a kérdést az egészségügyi szakember.

A főigazgató előre látta a problémát

Az Economxnak az Uzsoki főigazgatója, a Magyar Kórházszövetség alelnökeként már tavaly év végén arról beszélt, hogy országszerte bajban lesznek a kórházak év elején a bérnővéri foglalkoztatás kivezetése miatt. Ficzere Andrea akkor azt mondta, az irány jó, szerencsére sokan választják a jogviszonyban történő munkavégzést, de a következő időben nem lép be annyi munkavállaló, hogy minden intézmény biztonságosan üzemeltethető legyen.

Szakdolgozók nélkül nincs ellátás

„Baj van. És még nagyobb baj lesz. Teljesen reális gondolat, hogy a közeljövőben annyira lecsökken a szakdolgozók száma, hogy egyre gyakrabban maradnak majd el bizonyos ellátások, hiszen hiába stabilizálódott az orvosok helyzete, hiába dolgozik sok nagytudású, profi szakorvos az intézményekben, szakdolgozók nélkül semmire nem mennek” – írta nemrég az Uzsoki főigazgatója a fogjunkossze.hu blogon.

A János kórházban is csökkent a kapacitás

Karácsony előtt jelentették be, hogy 2024. november 30-ig a János kórház kardiológiai osztálya, a minimumfeltételek részleges és átmeneti hiánya miatt, nem tudja ellátni a 2. kerületi lakosságot, a fekvőbetegeknek fenntartott 36 ágyat pedig 18-ra kénytelen csökkenteni.

Nem látják el a 2. kerületi betegeket

Mint kiderült, az intézmény közlése szerint a 2. kerületi betegeket érinti a János kórház kardiológiájának részleges leállása, nekik ugyanis már intézményekben kell menniük, annak ellenére, hogy a komplexum a 2. kerület határán van.

Nincs gond

Takács Péter még januárban azt mondta, általában az aktív fekvőbeteg osztályok 60-65 százalékos kihasználtsággal működnek, azaz beteg nem marad ellátatlanul, a helyettesítésre kijelölt intézmények fogadják őket. Szerinte a fővárosban nem is nagyon okozhat gondot, ha valakinek egy másik kerületben lévő ellátóig kell utaznia.

Megszűnt a „bérnővér”-ség

„2023. január 1-je óta hatályban van az a rendelkezés, amely szerint az egészségügyi szolgáltatók alaptevékenysége körében a munkaerő-kölcsönzés nem alkalmazható, a felek ezekkel a szerződésekkel legkésőbb 2024. január 31-ig kötelesek elszámolni egymással. Ezzel végleg megszűnt annak a lehetősége, hogy a betegellátásra fordítandó közfinanszírozásból profitorientált vállalkozások fölözzék le a hasznot munkaerő-kölcsönzés címén” – írta közleményében még januárban a belügyi tárca.

Összedolgoznak a szervek

A minisztérium szerint az intézkedések nem veszélyeztetik a betegek ellátását. Az egészségügyi államtitkárság az Országos Kórházi Főigazgatósággal és az Országos Mentőszolgálattal együttműködve folyamatosan nyomon követi a kórházak helyzetét annak érdekében, hogy a betegek ellátása mindenhol folyamatos és zavartalan legyen. „Egy beteg sem marad ellátatlanul!” A Kékvillogó.hu legfrissebb híreit ide kattintva éred el!

Kiemelt kép: Uszoki Utcai Kórház