Üldözőbe vettek a rendőrök egy sofőrt, akit korábban már többször is eltiltottak a vezetéstől. A férfit először megkülönböztető fény- és hangjelzéssel próbálták megállítani, de a sofőr még nagyobb gázzal hajtott tovább. Az ámokfutó egy szemből érkező rendőrautót, egy keresztben álló kocsit és egyéb terepakadályokat is sikerrel kikerült. Az autós üldözésről felvételt is készítettek.

Nem állt meg a rendőröknek

A rendőrök Dunaújvárosban figyeltek fel a korábbi jogsértései miatt ismert autósra. A férfit először megkülönböztető fény- és hangjelzéssel próbálták megállítani, de a sofőr még nagyobb gázzal hajtott tovább. Az ámokfutó egy szemből érkező rendőrautót, egy keresztben álló kocsit és egyéb terepakadályokat is sikerrel kikerült. A Kékvillogó.hu legfrissebb híreit ide kattintva éred el.

Futva próbált menekülni

A férfi menekülési kísérlete végül kudarcot vallott, autóját egy parkolóban hagyta és futásnak eredt.  A rendőrök néhány méter után elfogták – írta a police.hu.

 

Kifogyott az üzemanyag

A férfit az elmúlt néhány hónapban többször is elkapták a rendőrök. Előfordult, hogy úgy próbált elmenekülni, hogy közben veszélyeztette a közút forgalmát. Egy másik esetben csak azért tudták megállítani, mert kifogyott az üzemanyag az autójából. 

A forgalmas napokon már 200 ezernél is többen olvassák a Kékvillogó.hu hírportált. Ezzel Magyarország Top 11 hírportálja közé kerültünk. Olyan portálokkal vagyunk egy listán, mint az Origo, Index, Telex, Blikk, 24.hu vagy az RTL KLUB és a TV2 weboldalai. Köszönjük, hogy most Te is minket olvasol! Részletek itt. A legfrissebb cikkeinket ide kattintva éred el!

Őrizetbe vették

Nemcsak Dunaújvárosban, de Kalocsán és az V. Kerületi Rendőrkapitányságon is büntetőeljárás folyik az elkövetővel szemben. A bíróság korábban jogerősen eltiltotta a sofőrt a vezetéstől. A dunaújvárosi férfit a sorozatos bűncselekmények elkövetése miatt a rendőrök őrizetbe vették, és kezdeményezték letartóztatását.

Az üldözés pillanatai

https://www.youtube.com/embed/tnPWySrgcDA?si=7b1yyWQjUFIAkjaK
Forrás: police.hu

Akció a Városligetben

A BudaPestkörnyéke.hu írt arról, hogy akciófilmekbe illő autós üldözés történt a Városligetben. Egy fekete BMW a megengedett sebességnél jóval gyorsabban haladt a Millennium Háza előtt az Olof Palme sétányon. A helyzetet súlyosbította, hogy itt csak gyalogosok közlekedhetnek. Amikor a rendőrök megpróbálták megállítani, el akart menekülni. 

Percek alatt elfogták

A BMW-s végül az Ajtósi Dürer sor és Stefánia út sarkától 50 méterre megállt és elmenekült a kocsijából, és a rendőrök percek alatt elfogták.

Tizenévesek is ültek az autóban

Az autóban két tizenéves fiatal is utazott. A rendőrök a helyszínen jelenleg is intézkednek, az autóvezetőt közrend veszélyeztetéséért vonhatják felelősségre. Az üldözés során személyi sérülés szerencsére nem történt.

Balhé az M2-esen is

Ugyancsak a BudaPestkörnyéke.hu írt arról néhány hete, hogy autós üldözésnek lehettek tanúi az autósok az M2-es autóúton, ahol rendőrök vad hajszában üldözték az előlük menekülő Mercedest. A sofőrt hosszú kilométereken keresztül üldözték, közben egy rendőrautó is összetört.

Nekiment az őt üldözőknek

A Mercedes olyannyira vérmesen hajtott, hogy még az egyik rendőrautóra is ráhúzta a kormányt és nekiment az őt üldözők egyikének. Egy másik szemtanú szerint mind a két kocsi össze volt törve. A Kékvillogó.hu legfrissebb híreit ide kattintva éred el.

Kiemelt kép: illusztráció