A gyanúsítottak négy éven keresztül zsaroltak egy budapesti férfit, akit több mint százmillióval károsítottak meg. Sérelmére ez idő alatt több bűncselekményt is elkövettek.

Zsarolás

A Budapesti Rendőr-főkapitányság 4. Kerületi Rendőrkapitánysága rendelt el nyomozást zsarolás bűntettének és más bűncselekmények megalapozott gyanúja miatt egy férfi és két női társa ellen. A Kékvillogó.hu legfrissebb híreit ide kattintva éred el!

Több száz milliós zsákmány

A feltételezett elkövetők 2017. évtől kezdődően a 64 éves sértett bizalmába férkőztek, a lakásába is beköltöztek, és tőle négy év alatt több mint százmillió forintot szereztek meg különféle módszerekkel. A bűncselekmény-sorozat elején főleg szóbeli fenyegetéssel zsarolták a férfit; később különféle sztorikkal csaltak ki tőle pénzt.

A forgalmas napokon már 200 ezernél is többen olvassák a Kékvillogó.hu hírportált. Ezzel Magyarország Top 11 hírportálja közé kerültünk. Olyan portálokkal vagyunk egy listán, mint az Origo, Index, Telex, Blikk, 24.hu vagy az RTL KLUB és a TV2 weboldalai. Köszönjük, hogy most Te is minket olvasol! Részletek itt.

Álműtétek, beavatkozások

Legtöbbször állítólagos műtétekre, orvosi beavatkozásokra kértek készpénzt, de volt olyan is, hogy azt mondták, hogy a sértett ismerőse balesetet szenvedett és azonnal szüksége van segítségre. Máskor védelmi pénzt kértek nemlétező fenyegetésekre hivatkozva.

Csábítás

Az elkövetők a férfi bizalmába férkőzve először kölcsönöket csaltak ki, majd a banda női tagjaival csábították el, amivel ezután többször milliós nagyságrendű összegekkel megzsarolták.

Szerelmet színlelve

Az egyik nő szerelmet színlelve verte át a férfit; még azt is elhitette vele, hogy közös gyermeküket várja. Utolsó alkalommal, 2021. május 18-án, az egyik fővárosi kórház előtt azért adott át a sértett a két nőnek többszázezer forintot, mert egy állítólagos terhességi komplikáció miatti sürgős orvosi kezelést ki kellett fizetni az „álorvosnak”.

Jöttek a rendőrök

A helyszínen nemcsak a sértett volt jelen, de az újpesti rendőrök is, akik a pénzátadást követően elfogták a 25 éves B. Alexandra fóti és 36 éves R. Brigitta nyírbátori lakosokat. Még aznap délután egy 15. kerületi családi házban a 34 éves N. Szabolcs budapesti lakost is elfogták.

Elfogták őket

Az újpesti rendőrök N. Szabolcsot kétrendbeli zsarolás bűntett, egyrendbeli zsarolás bűntett kísérlete, egyrendbeli csalás bűntett, valamint egyrendbeli zaklatás vétség miatt hallgatták ki gyanúsítottként. B. Alexandrát egyrendbeli sikkasztás, továbbá háromrendbeli csalás bűntett miatt vonták felelősségre, majd letartóztatásukat a bíróság elrendelte. Harmadik társukat, R. Brigittát egyrendbeli csalás bűntett elkövetése miatt hallgatták ki, amelyet követően a nő szabadlábon védekezett, írja a police.hu.

Kihallgatás

A nyomozók elvégezték a szükséges eljárási cselekményeket, amely során azonosították a feltételezett elkövetőkkel kapcsolatba hozható további személyeket, akik egymást jól ismerték. Az 50 éves B. Ferencet és a 34 éves K. Tímeát kétrendbeli zsarolás bűntett, az 52 éves V. Róbertet, az 51 éves S. Annát és 20 éves H. Dzsenifert pedig csalás bűntett megalapozott gyanúja miatt hallgatták ki.

Vádemelési javaslat

A 4. Kerületi Rendőrkapitányság a nyomozás során keletkezett iratokat vádemelési javaslattal küldte meg az illetékes ügyészség részére. A Kékvillogó.hu legfrissebb híreit ide kattintva éred el!

Kiemelt kép: Illusztráció