Néhány nappal a felfoghatatlan baleset után is mécsesek égnek a tragédia helyszínén és kint a fekete zászló a 10 éves kislány iskolájának bejáratánál. Tuzsér egy emberként gyászolja azt a gyermeket, aki tragikus körülmények között vesztette életét. Édesanyja egy telefonnal akarta meglepni Tiffanit a tragédia napján.

Egyedül nevelte gyermekeit

Tiffany édesanyja, Éva egyedül nevelte két leánygyermekét. Rendkívül szerény körülmények között teltek mindennapjaik. A kisebbik lány 10 éves volt, míg testvére 13. A Kékvillogó.hu legfrissebb híreit ide kattintva éred el.

Ellentétes irányba indult el

A tragikus napon dél helyett már 11 óra környékén elengedték az iskolából a gyermekeket. A kislány ezúttal nem sétált haza, ahogy azt mindig tette, hanem a barátnőjével ellentétes irányba indultak el. A Frissmédia írása szerint az anya úgy tudja, a lányoknak nem kellett átkelniük a főúton, hiszen a mellékutcában lakik a másik lány. Bementek, beszélgettek, majd útra keltek.

HOPPÁ! A Kékvillogó.hu Magyarország legolvasottabb hírportáljai között szerepel, sok százezren olvassák! A forgalmas napokon olyan portálokkal vagyunk egy listán, mint az Origo, Index, Blikk, az RTL KLUB vagy a TV2 weboldalai. Köszönjük, hogy most Te is minket olvasol! Részletek itt.

Megijedt a derekáig érő kutyától

Ezután egy hirtelen ötlet miatt az út nem haza, hanem a veszélyes főúton át egy másik barátnőhöz vezetett volna. Éva úgy tudja, hogy lánya nem akart abba az irányba menni, mert soha nem járt arra. Ekkor kezdte követni őket a közepes termetű kutya. A 10 éves kislány megijedt a derekáig érő csapzott, ápolatlan kutyától, és hátrafelé ment a főút irányába. Ezután történt meg a tragédia.

Nem volt esélye

A kislány megijedt, ezért szaladt ki az úttest közepére, ahol egy kamion elgázolta. A teherszállító nem tudta elkerülni a tragédiát: elsodorta a kislányt, akinek esélye sem volt. A gyorsan érkező segítség ellenére már nem lehetett megmenteni az életét. 

Oldalról találta el a kamion

Egy szemtanú a közösségi oldalon azt írta, hogy látta a balesetet. Leírása szerint a kislány barátnője még átért a túloldalra, azonban Tiffani már nem, őt oldalról találta el a kamion, ami viszont úgy elsodorta, hogy a kislány hatalmasat esett. Dudaszót nem hallott, így vélhetően a kamion nem vette észre a kislányt.

Másodpercek alatt történt minden

„Szerintem a kamionosnak esélye sem volt, hogy meglássa, olyan hirtelen történt. Ha nem dudált figyelmeztetően, akkor az azért volt, mert pár másodperc alatt lejátszódott az eset, a 4-es úton senki nem számít gyalogosokra. Hogy őszinte legyek, én sajnálom a kislány családját és a kamionost is” –vélekedett egy másik helybeli. 

Meglepetés-telefon várta a kislányt

Éva, a kislány édesanyja a baleset idején egy telefont vett. A készülék meglepetés lett volna a kilánynak, aki azonban már soha nem ér haza. Amikor az édesanya kiment a helyszínre és meglátta a lányát, arra gondolt, hogy neki is meg kell halnia, az élete mit sem ér a gyermeke nélkül.

Megszakad a szív

„Szegény, aznap még iskolában volt, a kis barátnőjével együtt indultak el hazafelé a mikulás ünnepség után, állítólag nagyon vidám volt és jókedvű, mint mindig. Egyszerűen megszakad a szívem, ha rá gondolok” – mondta el a Borsnak egy helybeli.

Nem voltak felelőtlenek

„Szegények nem voltak felelőtlenek, tudtak is vigyázni magukra, rémálmában sem jutott eszébe szerintem senkinek a családból, hogy ilyen borzalom történik egy egyszerű hazamenetel során” – tette hozzá a lakó.

Senkit nem hibáztatnak

A családtagok és az ismerősök azóta is keresik a válaszokat, de senkit nem hibáztatnak, mert sok mindennek kellett szerencsétlenül alakulnia ahhoz, hogy ez a tragédia bekövetkezzen. A Kékvillogó.hu legfrissebb híreit ide kattintva éred el.

Kiemelt kép: a tragédia helyszíne. Fotó: frissmedia.hu