Alekosz ismét megnyilvánult. A népszerű valósághősről mindenki tudja, hogy „ami a szívén, az a száján” és megmondja, hogy mit gondol. Ezúttal az autószerelőket helyezte el a céltábláján egy minapi, megdöbbentő eset kapcsán.

Előkerült a kalapácsnyél

A Kékvillogó.hu számolt be arról a napokban, hogy vádat emeltek az ellen a győri férfival szemben, aki egy korábbi szakszerűtlen javításra hivatkozva kalapácsnyéllel verte meg az autószerelő ismerősét. A 27 éves vádlott 2022 decemberében egy Győr melletti településen egy műhelyben találkozott autószerelő ismerősével, akit számon kért egy korábbi, szerinte szakszerűtlen javítás miatt. A Kékvillogó.hu legfrissebb híreit ide kattintva éred el.

Kétszer is lesújtott

A sértett épp egy gépkocsi alváza alatt dolgozott a vádlott felkapott egy gumibevonatú kalapácsnyelet és azzal kétszer ütötte meg a sértett lábát, majd, miközben a sértett mászott ki a jármű alól egyszer fejbe is ütötte. 

A forgalmas napokon már 200 ezernél is többen olvassák a Kékvillogó.hu hírportált. Ezzel Magyarország Top 11 hírportálja közé kerültünk. Olyan portálokkal vagyunk egy listán, mint az Origo, Index, Telex, Blikk, 24.hu vagy az RTL KLUB és a TV2 weboldalai. Köszönjük, hogy most Te is minket olvasol! Részletek itt.

Nagyobb baj is lehetett volna

A 27 éves sértettnek az ütésektől nyolc napon belül gyógyuló sérülései keletkeztek, azonban a használt eszközre és a támadott tesztrészekre, különösen a fejre tekintettel, fennállt a lehetősége a súlyosabb sérülés bekövetkezésének.

Már volt baj vele

A terheltet korábban már ítélték felfüggesztett szabadságvesztésre súlyos testi sértés elkövetése miatt. A férfival szemben súlyos testi sértés kísérlete miatt emeltek vádat, vele szemben három évig terjedő szabadságvesztés büntetés is kiszabható.

Alekosz is megnyilvánult

Az eseten sokan megdöbbentek, Alekosz azonban szót emelt a támadó mellett. Állítása szerint ő is nagyon ideges lett volna, mert az autószerelők mindent megtehetnek. Facebook-posztjában hosszasan kifejtette, miért nem szereti ezeket a mestereket. 

„Én is fejbe kaptam volna”

„Most hallottam a hírekben, hogy Győr mellett fejbe kaptak egy autószerelőt mert elrontotta a munkát. Mondjuk én is fejbe kaptam volna, olyan rafináltak ezek, hogy el sem hiszed. Mint a cirkuszos ló! És ez még csak a kezdet. A 21. század proletárjai” – írta az egykori valóságshow-sztár.

 „Nem kultúrember”

„A segge állandóan kint van, messziről hirdeti, hogy nem kultúrember. A falon olajos női keblek, pedig futná neki valódira is! a sok mókolás után. Iszik állandóan, kocsmába jár, sört iszik és kuglizik. Márkákat szidja, ami neki van, az a jó. Opel” – folytatódik a magvas gondolatmenet.

„Ha nincs baj, csinál”

„Ha nőt lát, akkor fütyül minta bakter. Ha olajcserére viszed, 4 liter helyett, 5-öt rendel. A többit ellopja. Ha nincs baj, csinál. Telefonján kinyithatós bőrtok, androidos. Igen ízléstelen. Színházakat, kívülről sem lát” – írja Alekosz.

„Kuglizó olajos bamba banda”

„Elegem van az autószerelőkből! Kuglizó olajos bamba banda. Ez a véleményem róluk” – zárta sorait Alekosz. A Kékvillogó.hu legfrissebb híreit ide kattintva éred el.

Kiemelt kép: Alekosz