Amint azt a Kékvillogó is megírta nyomtalanul tűnt el Budapestről, kedd reggel, az ismert színész, Pindroch Csaba sógora. A férfit családtagjai és barátai kétségbeesve keresték a közösségi oldalon, eltűnését a rendőrségen is bejelentették, ám nem nemrégiben kiderült, hogy Sándor sajnos meghalt.
A színész is kereste
„Tegnap reggel óta nem ad magáról életjeleket szeretett sógorom, R. Sándor. Budapestről tűnt el, aki látta, tud róla valamit, kérem, értesítsen!” – írta a Facebookon a Jászai Mari-díjas színművész szerdán. A Kékvillogó.hu legfrissebb híreit ide kattintva éred el.
Holtan került elő
Az Eltűnt Személyek Keresése E.Sz.K Hungary közlése szerint a férfi azonban holtan került elő, közösségi oldalukon ezt írták: „Sajnálattal értesítünk mindenkit hogy a keddi napon eltűnt Sándort megtalálták, életén azonban már nem lehetet segíteni. Halálának körülményeit a rendőrség közigazgatási eljárás keretein belül vizsgálja. Családjának , barátainak őszinte részvétünket fejezzük ki. Minden segítőnknek akik bármilyen formában is de próbáltak segíteni Sándor keresésében hálásan köszönjük a munkájukat. Nyugodj békében Sándor.” A szomorú hírt Sándor családja is megerősítette a Faceboon.
Nagyszerű apa volt
„Kedves Barátaink, Ismerőseink és Mindenki, aki részt vett Sándor keresésében! Fájó szívvel tudatjuk Veletek, hogy Sanyit megtaláltuk. Ő már sajnos nem tudja megköszönni Nektek, amit érte tettetek. Ezúton szeretnénk megköszönni Mindenkinek a segítségét, amit az utóbbi napokban nyújtott Sanyi keresésében. Nyugodj Békében Drága Barátom, legyen számodra könnyű a föld! Szívünkben örökké az a vidám, jó szívű Apa, Férj, Barát, Ember maradsz, amilyen mindig is voltál!” – írták.
A forgalmas napokon már 200 ezernél is többen olvassák a Kékvillogó.hu hírportált. Ezzel Magyarország Top 11 hírportálja közé kerültünk. Olyan portálokkal vagyunk egy listán, mint az Origo, Index, Telex, Blikk, 24.hu vagy az RTL KLUB és a TV2 weboldalai. Köszönjük, hogy most Te is minket olvasol! Részletek itt. A legfrissebb cikkeinket ide kattintva éred el!
Mentősként dolgozott
Sándor egy magánmentős cégnél dolgozott, jól felszerelt betegszállító autót vezetett. A felesége bejelentést tett a rendőrségen, és azt szeretné, ha minél előbb bemérnék a férje telefonját, illetve átvizsgálnák azokat a helyeket, amerre gyakran sétált.
Szomorú üzenetet küldött
„Reggel elindult itthonról, az autóját otthon hagyta, de a kulcsát sehol nem találtuk meg. A telefonján viszont egy baljós üzenetet küldött, ami az instabil lelkiállapotát tükrözte. Pedig előtte még jókedvű, boldog volt” – mondta kétségbeesetten korábban a felesége a Blikknek.
Néha lelki problémái vannak
Pindroch Beáta szerint férje, amikor instabil állapotba került, el szokott menni a kőbányai otthonunkhoz közeli lakótelepre, hogy kiszellőztesse a fejét, de napokra sosem tűnt még el. Most azonban ez történt, sőt a történet olyan szomorú véget ért, amire feltehetően senki nem számított.
Beszéltek a nehézségeiről
A színész testvére szerint már korábban is előfordult, hogy mélypontra került, de idáig mindig meg tudták beszélni a nehézségeket. A férjével már több mint 20 éve alkottak egy párt, és mindennél jobban szerették egymást.
Barátai is keresik
Sándort nemcsak családja, hanem baráti is keresték. „Gyermekei sem tudják elérni, pedig ők a szeme fényei. Édesanyja sokkos állapotban van. Nagyon jó ember, nem kocsmázó, haverozó típus, csak a családjának él” – írta régi jó barátja a Facebookon, amikor még abban reménykedtek, a férfi épségben előkerül. A Kékvillogó.hu legfrissebb híreit ide kattintva éred el.
Kapcsolódó:
Kiemelt kép: Pindroch Csaba – Forrás: Youtube