Tegnap délután kérték a fővárosi mentők gyors segítségét ahhoz a 17 éves fiúhoz, aki minden előzetes panasz nélkül esett össze egy újpesti gimnázium tornatermében – kezdi bejegyzését az Országos Mentőszolgálat a Facebook oldalukon

Összeomlott a légzése

Mint írják a mentésirányító instrukciói alapján a tornatanár megvizsgálta az eszméletlen beteget, aki ekkor még lélegzett. Már több mentőegység is úton volt a helyszínre, amikor a fiú légzése hirtelen összeomlott, ezért a telefonon kapott instrukciók alapján a tornatanár azonnal megkezdte az újraélesztést.  A Kékvillogó.hu legfrissebb híreit ide kattintva éred el!  

Kórházba vitték

A perceken belül kiérkező mentők hamar átvették és emelt szinten folytatták az ellátást, ami még csaknem egy órán keresztül zajlott a helyszínen. Végül az időben megkezdett mellkasi nyomások sikerre vezettek és bajtársaink stabil állapotban szállíthatták kórházba a fiút. „Mielőbbi felépülést kívánunk, az életmentésben résztvevőknek gratulálunk” – írják.

A forgalmas napokon már 200 ezernél is többen olvassák a Kékvillogó.hu hírportált. Ezzel Magyarország Top 11 hírportálja közé kerültünk. Olyan portálokkal vagyunk egy listán, mint az Origo, Index, Telex, Blikk, 24.hu vagy az RTL KLUB és a TV2 weboldalai. Köszönjük, hogy most Te is minket olvasol! Részletek itt.

Itt a teljes poszt:

Néhány héttel ezelőtt egy 45 év körüli nőt kellett újraéleszteni a Westendben

Amint azt a Kékvillogó is megírta néhány héttel ezelőtt újra kellett éleszteni egy 45 év körüli nőt Budapesten, a Westend áruházban.

Futás után lett rosszul

Mint írják futás után, egy frissítőre ült be barátnőjével a Westend egyik kávézójába az a 45 év körüli nő, aki minden előzetes panasz nélkül esett össze.

Szabadnapos orvos és mentőápoló siettek a segítségére

A rosszullétnek szemtanúja volt egy szabadnapos orvos és egy tanuló mentőápoló is, akik rögtön a nő segítségére siettek és értesítették a mentőket. Megvizsgálták a beteget, akinél nem tapasztaltak légzést, így azonnal megkezdték az újraélesztést.

Defibrillátort is kellett használni

Az életmentéshez a bevásárlóközpont elsősegélynyújtója is pillanatokon belül csatlakozott és együtt, több sokkot is leadtak a kihelyezett defibrillátorral.

Kórházba szállították

“Bajtársaink gyorsan átvették és emelt szinten folytatták az életmentést. Az időben megkezdett mellkasi nyomásoknak köszönhetően, a nőt végül stabil állapotban szállíthatták kórházba a mentők. Mielőbbi felépülést kívánunk, az életmentésben résztvevőknek gratulálunk.” – adták hírül a bejegyzésben.

Október végén is szabadnapos mentősök mentettek életet

Az esetről a Kékvillogó számolt be, mint írták “Közösen látott el szolgálatot apa és fia a Tiszalöki Mentőállomáson este, de otthon sem ért véget az életmentés.”

Félrenyelt evés közben

Az október végén, Facebookon közzétett posztból kiderült, hogy miután apa és fia hazaértek, a szomszédaik kétségbeesve kértek tőlük segítséget, mert egy 50 év körüli nő félrenyelt evés közben.

Hívták a mentőket

“A torkához kapott, az arca elkékült és fuldoklott. A szemtanúk már hívták a mentőket, amikor egyiküknek eszébe jutott a szomszéd házban lakó mentős dinasztia, így ekkor már úton volt a legközelebbi mentőegység” – fogalmaztak a bejegyzésben.

Azonnal a segítségére siettek

„Szabadnapos bajtársaink is rögtön helyszínre siettek, és azonnal megkezdték az addigra kritikus állapotba került beteg ellátását” – írták a posztban.

Az utolsó pillanat

 A hatalmas falat már teljesen lehetetlenné tette a légzést, de szerencsére a tapasztalt “apa-fia mentőegységnek” sikerült az utolsó pillanatban eltávolítania az életveszélyes akadályt, ezzel újra átjárhatóvá tették a légutat.

Stabil állapotban szállították kórházba

“A perceken belül érkező mentők folytatták az ellátást, majd stabil állapotban szállíthatták kórházba az asszonyt. Mielőbbi felépülést kívánunk! Az életmentésben résztvevőknek gratulálunk.” – zárták akkor a bejegyzést. A Kékvillogó.hu legfrissebb híreit ide kattintva éred el!  

Kiemelt kép: Illusztráció