Jogerősen nyolc év szabadságvesztéssel sújtott a Szegedi Ítélőtábla egy Bács-Kiskun megyei férfit, aki felakasztotta ismerősét, hogy így leckéztesse meg őt – tájékoztatta a Szegedi Fellebbviteli Főügyészség szóvivője csütörtökön az MTI-t.

Emberölési kísérlet

Nagyné Günther Ágnes közölte, a táblabíróság emberölés bűntettének kísérletében mondta ki bűnösnek a vádlottat. A Kékvillogó.hu legfrissebb híreit ide kattintva éred el!

Öngyilkosságnak akarta beállítani

A vádlott 2016 nyarán úgy próbálta megleckéztetni a szülei sérelmére elkövetett lopás miatt a sértettet, hogy tanyájának udvarán éjszaka megvárta a hazatérő férfit, leütötte, majd felakasztotta, a történteket pedig úgy állította be, mintha a férfi öngyilkosságot követett volna el. Miután úgy vélte, hogy áldozata életét vesztette, elhagyta a helyszínt.

Ez is érdekelhet:

A férfi túlélte

A sértett életét az mentette meg, hogy élettársa megtalálta, majd az időközben értesített mentősök újraélesztették. A férfi maradandó, hangszálbénulással járó sérüléseket és agyi oxigénhiányos károsodást szenvedett.

Fellebbeztek

Az első fokon eljáró Kecskeméti Törvényszék a vádlott bűnösségét kimondó, rá nyolcéves büntetést kiszabó ítélete nem emelkedett jogerőre, mert a férfi és védője fellebbezést jelentett be ellene.

Fellebbezésnek nincs helye

A Szegedi Fellebbviteli Főügyészség a fellebbezéseket nem ítélte alaposnak, ezt az álláspontját a táblabíróság is osztotta, és helybenhagyta a törvényszék ítéletét – közölte a szóvivő.

FRISS!

A másodfokú ítélet

A másodfokon eljáró Szegedi Ítélőtábla egyetértve a fellebbviteli főügyészség indítványában foglaltakkal kifejtette, hogy a vádlott bűnösségének megállapítására törvényesen került sor és a terhelttel szemben kiszabott büntetés is arányos. Az ítélet jogerőre emelkedett. A Kékvillogó.hu legfrissebb híreit ide kattintva éred el!

Kiemelt kép: Illusztráció – Forrás: Pexels