Letartóztattak egy kazincbarcikai férfit, aki a megalapozott gyanú szerint megölte apját, de balesetnek állította be a történteket – közölte a Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Rendőr-főkapitányság szerdán a police.hu-n.

Leesett a lépcsőn

Az idén márciusban történt esetről azt írták: a rendőrséget a mentőszolgálat értesítette arról, hogy egy 68 éves férfi leesett egy társasház lépcsőjén, megsérült, majd a fia bevitte a lakásába. A Kékvillogó.hu legfrissebb híreit ide kattintva éred el!

Nem baleset volt?

Az orvosi segítség kiérkezéskor már csak a halál beálltát tudták megállapítani. Mivel a mentőszolgálat munkatársainak a baleset körülményeivel kapcsolatban kétségeik támadtak, rendőri intézkedést kértek – tették hozzá.

FRISS!

Hazudott a fia

A tájékoztatás szerint a lépcsőházban a járőr sem talált semmiféle vérgyanús szennyeződést, így tovább erősödött a gyanú, hogy a 68 éves férfi halála nem a fia által elmondott módon következett be.

Emberölés gyanúja

A rendőrség emberölés elkövetésének gyanúja miatt indított bűntetőeljárást.

Fia bántalmazta az apját

Az igazságügyi orvosszakértői vélemény, a helyszíni szemle adatai és a további beszerzett információk alapján megalapozott gyanú merült fel arra, hogy a fia bántalmazta a sértettet.

Ez is érdekelhet:

Letartóztatták

A nyomozók a 37 éves férfit vasárnap emberölés gyanújával hallgatták ki, vallomást nem tett; őrizetbe vették és kedden elrendelték letartóztatását. A Kékvillogó.hu legfrissebb híreit ide kattintva éred el!

Kiemelt kép: Illusztráció – Forrás: Pexels