Büntetése súlyosbítását indítványozta az ügyészség annak a külföldi orvosnak, aki bosszúból lelőtte volt szeretőjét és annak férjét. Életfogytiglant kapott, de az ügyészség most azt kéri, hogy 35 évig biztosan ne szabadulhasson.

25 év

A Nyíregyházi Törvényszék korábban életfogytig tartó szabadságvesztésre ítélte azt a romániai orvost, aki lelőtte volt szeretőjét és férjét, az akkori döntés szerint a férfi legkorábban 25 év elteltével bocsátható feltételes szabadságra. Az esetről a Kékvillogó.hu is beszámolt. Az 51 éves férj, aki túlélte a lövéseket azt mondta a vádemeléskor a Blikknek: a földi világban semmilyen büntetés nem feledteti azt a szenvedést és fájdalmat, amit ez az ember okozott a családomnak.

Brutális részletek

A vádirat lényege szerint az orvos még 2012-ben ismerkedett meg munkája során a sértettel, akivel szerelmi kapcsolata alakult ki. Úgy tűnt, együtt fognak élni, azonban a sértett meggondolta magát, és közölte a vádlottal, hogy mégis a családját választja. A Kékvillogó.hu legfrissebb híreit ide kattintva éred el!

A forgalmas napokon már 200 ezernél is többen olvassák a Kékvillogó.hu hírportált. Ezzel Magyarország Top 11 hírportálja közé kerültünk. Olyan portálokkal vagyunk egy listán, mint az Origo, Index, Telex, Blikk, 24.hu vagy az RTL KLUB és a TV2 weboldalai. Köszönjük, hogy most Te is minket olvasol! Részletek itt.

Zaklatta

A férfi ebbe nem törődött bele, folyamatosan kereste személyesen és telefonon is a sértettet, szerette volna a kapcsolatukat helyreállítani. A sértett 2015-ben ügyvédet is fogadott azért, hogy zaklatás miatt jelentse fel a vádlottat, de végül a feljelentés elmaradt. A vádlott nem tudta feldolgozni, hogy a sértett elhagyta, ezért elhatározta, leszámol a sértettel és annak férjével is, áll az ügyészségi közleményben.

Egy nyíregyházi piacon vásárolt egy pisztolyt

Egy nyíregyházi piacon vásárolt egy pisztolyt és 12 lőszert, noha fegyvertartási engedélye nem volt. 2016. augusztus 31-én kora délután a pisztolyt betárazta, majd gépkocsijával a sértett háza közelébe ment, és leparkolt.

A gyilkos fegyver

Gyilkolni akart

A gépkocsi csomagtartójában magával vitte a kerékpárját, mellyel megközelítette a sértett házát, és ott várakozott. A házban ekkor otthon volt a nő férje és két kiskorú gyermeke, majd 15 óra körül érkezett haza gépkocsival az áldozat.

Fejbe

A kocsi miatt nyitott kapun keresztül a vádlott követte a sértettet, akit utolért, és a ház bejárati ajtajában egy fejlövéssel lelőtte. Ekkor ért oda a sértett házastársa, akit szintén fejbe lőtt a vádlott.

A nő még a helyszínen meghalt

A nő olyan súlyos sérülést szenvedett, hogy a helyszínen meghalt, míg férje életét sikerült megmenteni, azonban maradandó fogyatékossággal, súlyos egészségromlással gyógyult meg, mert bal oldali végtagjai lebénultak.

Egy napig volt szabadon

A férfi ezek után Romániába menekült, ahol másnap európai elfogatóparancs alapján fogták el.

Látta a pisztolyt

Emlékszem a pisztoly torkolattüzére, meg arra, ahogy a feleségem összerogyott. Aztán a férfi rám emelte a pisztolyt, majd meghúzta a ravaszt – mesélte a Blikknek 2 éve László.

A gyerekek is végig nézték

Amikor a földre zuhantam és megfogtam jobb oldalt a fejem, féltenyérnyi darab hiányzott belőle. Csak akkor tudatosult bennem, hogy rám lőtt. A jelenetnek tanúja volt a két gyerekem is. A kislányom simogatva próbált nyugtatni, míg a kisfiam segítségért szaladt. Négy hónap múlva az orvosom megmutatta a sérült koponyámról készült felvételeket. Láttam az agyamba ékelődött csont- és fémszilánkokat, amiket soha nem lehet kioperálni onnan…

Tönkrement

A bal oldalam lebénult, nem engedelmeskedik a kezem, csak bicegve vagyok képes járni. Soha többé nem tudok a gyerekeimmel focizni, egy tojást feltörni, a falba szöget verni, még az öltözködésnél is a fiam segítségére szorulok. Korábban jól menő építési vállalkozó voltam, most pedig az özvegyi nyugdíjjal együtt 123 ezer forint a havi jövedelmem, mondta a lapnak a férj.

Súlyosbítás

A Debreceni Fellebbviteli Főügyészség az emberölés „aljas indokból” elkövetettkénti minősítése megállapítását is, valamint a feltételes szabadságra bocsátás legkorábbi időpontjának hosszabb tartamban – 35 évben – történő meghatározását kéri.

Hidegvérrel

A vádlott az emberölés elkövetésének módját és célját megfontolva, mérlegelve, hidegvérrel húzta meg a ravaszt. A fellebbviteli főügyészség álláspontja szerint csak súlyosabb büntetés alkalmas a büntetési célok eléréséhez. Az ügyészségi és védelmi fellebbezések alapján másodfokon a Debreceni Ítélőtábla dönt.

Címlapkép az ügyészség fotója.