Lelőtte volt szerelmét és súlyosan megsebesítette annak férjét is az a Magyarországon élő román állampolgárságú orvos, akivel szemben most emelt vádat a Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Főügyészség.

Megszólalt a férj a vádemelési javaslat után

A földi világban semmilyen büntetés nem feledteti azt a szenvedést és fájdalmat, amit a román orvos okozott a családomnak – kommentálta a Blikknek R. László (51) a Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Főügyészség vádemelési javaslatát.

Brutális részletek

A vádirat lényege szerint az orvos még 2012-ben ismerkedett meg munkája során a sértettel, akivel szerelmi kapcsolata alakult ki. Úgy tűnt, együtt fognak élni, azonban a sértett meggondolta magát, és közölte a vádlottal, hogy mégis a családját választja. A vádlott ezt nem fogadta el, folyamatosan kereste személyesen és telefonon is a sértettet, szerette volna a kapcsolatukat helyreállítani. A sértett 2015-ben ügyvédet is fogadott azért, hogy zaklatás miatt jelentse fel a vádlottat, de végül a feljelentés elmaradt. A vádlott nem tudta feldolgozni, hogy a sértett elhagyta, ezért elhatározta, leszámol a sértettel és annak férjével is, áll az ügyészségi közleményben.

A forgalmas napokon már 200 ezernél is többen olvassák a Kékvillogó.hu hírportált. Ezzel Magyarország Top 11 hírportálja közé kerültünk. Olyan portálokkal vagyunk egy listán, mint az Origo, Index, Telex, Blikk, 24.hu vagy az RTL KLUB és a TV2 weboldalai. Köszönjük, hogy most Te is minket olvasol! Részletek itt.

Egy nyíregyházi piacon vásárolt egy pisztolyt

Egy nyíregyházi piacon vásárolt egy pisztolyt és 12 lőszert, noha fegyvertartási engedélye nem volt. 2016. augusztus 31-én kora délután a pisztolyt betárazta, majd gépkocsijával a sértett háza közelébe ment, és leparkolt. A gépkocsi csomagtartójában magával vitte a kerékpárját, mellyel megközelítette a sértett házát, és ott várakozott. Szándéka az volt, hogy a sértettet és férjét megölje. A házban ekkor a sértett férje és két kiskorú gyermeke tartózkodott, majd 15 óra körül érkezett haza gépkocsival a sértett, aki behajtott az udvarra. A nyitott kapun keresztül a vádlott követte a sértettet, akit utolért, és a ház bejárati ajtajában egy fejlövéssel lelőtte. Ekkor ért oda a sértett házastársa, akit szintén fejbe lőtt a vádlott.

A nő még a helyszínen meghalt

A nő olyan súlyos sérülést szenvedett, hogy a helyszínen elhalálozott, míg férje életét sikerült megmenteni, azonban maradandó fogyatékossággal, súlyos egészségromlással gyógyult meg, mert bal oldali végtagjai lebénultak.

A férjet, Lászlót is fejbe lőtte

A kegyetlen támadó Lászlót is fejbe lőtte: a férj túlélte a támadást, de a bal oldalára lebénult. Az ügyész most életfogytig tartó szabadságvesztést kért a gyilkosra azzal a kitétellel, hogy legkorábban 35 év után bocsátható szabadlábra. – Emlékszem a pisztoly torkolattüzére, meg arra, ahogy a feleségem összerogyott. Aztán a férfi rám emelte a pisztolyt, majd meghúzta a ravaszt – mesélte a Blikknek a négy évvel ezelőtt történteket László.

A gyerekek is végig nézték

– Amikor a földre zuhantam és megfogtam jobb oldalt a fejem, féltenyérnyi darab hiányzott belőle. Csak akkor tudatosult bennem, hogy rám lőtt. A jelenetnek tanúja volt a két gyerekem is. A kislányom simogatva próbált nyugtatni, míg a kisfiam segítségért szaladt. Négy hónap múlva az orvosom megmutatta a sérült koponyámról készült felvételeket. Láttam az agyamba ékelődött csont- és fémszilánkokat, amiket soha nem lehet kioperálni onnan…

Romániában fogták el a gyilkost

A gyilkost ezt követően Romániában fogták el, ahol tiltott fegyverviselés miatt 3 év 4 hónap börtönbüntetésre ítélték. Az ottani hatóságoknak beismerte: azért vette meg a nyíregyházi piacon a 9 mm-es Smith & Wesson forgópisztolyt, hogy kivégezze az R. házaspárt. Állítása szerint az asszony a szeretője volt, ám szakított vele, emiatt állt rajta bosszút.

Lászlónak mindennap eszébe jut a tragikus nap

– Mindennap eszembe jut, mit tett velünk ez az ember, és ezt soha nem bocsátom meg neki. Az eset óta tudom, nincs rosszabb, mint az élet apró dolgaiban kiszolgáltatottnak lenni. A bal oldalam lebénult, nem engedelmeskedik a kezem, csak bicegve vagyok képes járni. Soha többé nem tudok a gyerekeimmel focizni, egy tojást feltörni, a falba szöget verni, még az öltözködésnél is a fiam segítségére szorulok. Korábban jól menő építési vállalkozó voltam, most pedig az özvegyi nyugdíjjal együtt 123 ezer forint a havi jövedelmem, mondta a lapnak a férj.

Anyagilag tönkrement a család

A szörnyű tragédia anyagilag padlóra küldte az egykor jómódú családot. Az apa többé nem tudja a korábbi színvonalat biztosítani a gyermekeinek, a tartalékaikat pedig már régen felélték, újabb megtakarításuk viszont nincs. Aki tud és szeretne segíteni a tragédiát túlélő Lászlón és az édesanyjukat ilyen tragikus módon elveszítő gyermekein, az alábbi számlaszámra küldhetnek nekik pénzt: 10918001-00000061-85150006.

A mellékelt linkeken az emberölés helyszínén készített rendőrségi videó, illetve a vádlott Romániából való átadása-átvétele látható

Kiemelt kép: videó részlet