Vita sem előzte meg azt a miskolci verekedést, amit az egyik fél egy lövéssel akart befejezni, a pontot azonban a rendőrök tették az incidens végére.

A hét elején támadt rá ismerősére

Garázdaság vétség, illetve felfegyverkezve elkövetett garázdaság bűntett elkövetésének megalapozott gyanúja miatt folytat eljárást a Miskolci Rendőrkapitányság egy 36 éves, és egy 65 éves helyi férfival szemben. A fiatalabb gyanúsított 2023. január 6-án 18 óra körül a Miskolcon, a Hegyalja utcához közel eső villamosmegállónál előzetes szóváltás nélkül rátámadt egy férfira, majd a bántalmazás után elment a helyszínről, és újra visszatért. A Kékvillogó.hu legfrissebb híreit ide kattintva éred el!

Lövéssel védekezett

A sértett 65 éves ismerőse az újabb fenyegetés hatására a támadóra szegezte gázriasztó fegyverét, amivel rálőtt. A lövés miatt nem sérült meg senki, a megvert sértett pedig könnyű, nyolc napon belül gyógyuló sérüléseket szenvedett.

A forgalmas napokon már 200 ezernél is többen olvassák a Kékvillogó.hu hírportált. Ezzel Magyarország Top 11 hírportálja közé kerültünk. Olyan portálokkal vagyunk egy listán, mint az Origo, Index, Telex, Blikk, 24.hu vagy az RTL KLUB és a TV2 weboldalai. Köszönjük, hogy most Te is minket olvasol! Részletek itt.

Kihallgatták őket

A bejelentéseket követően a rendőrök azonosították, majd elfogták a garázdaság résztvevőit, akiket előállítottak a rendőrkapitányságra, ahol gyanúsítottként hallgatták ki őket.

Nem csak pisztoly, kés is előkerült

Mint ahogy arról mi is beszámoltunk, durva események történtek januárban egy csepeli konditeremben. Egy 22 éves férfi összetűzésbe került a személyzettel és egy másik vendéggel, a támadó pisztolyt és kést is bevetett.

Szóváltásba keveredtek

A rendőrség információi szerint egy férfi keveredett szóváltásba január 25-én 11 óra 45 perc körül egy 21. kerületi edzőterem alkalmazottjával, akit a pult mögé szorított. 

Többször az irányába lőtt

A szóváltás során a terem egyik vendége sietett a nő segítségére, amikor az agresszív férfi egy gáz-riasztó fegyverrel többször is az irányába lőtt.

Előkerült egy kés is

Ez még nem volt elég: a támadó ezután egy kést is elővett, amivel megvágta a férfi kezét. Tette után elmenekült a helyszínről.

Könnyű sérüléssel megúszta

Az eset során a pultos nem, míg az őt védelmező férfi könnyű sérülést szenvedett – tájékoztatott a police.hu.

Három órán belül elfogták

A fővárosi rendőrök a bejelentést követően azonnal a helyszínre siettek, majd megkezdték az elkövető azonosítását és felkutatását. A férfit végül három órán belül Budapest 9. kerületében elfogták és a 21. Kerületi Rendőrkapitányságra előállítottak. A Kékvillogó.hu legfrissebb híreit ide kattintva éred el!

Kiemelt kép: illusztráció