„Szurkálással” fenyegetett meg egy magyarul nem beszélő csoportot két héttel ezelőtt egy rendőr a bulinegyedben. Az esetről videókat készített egy járókelő, őt utána egy ideig még követték a rendőrök, hogy törölje az „intézkedésről” készült felvételeket.
Fenyegetőztek
Két héttel ezelőtt, szerda hajnalban, a Kazinczy és a Wesselényi utca sarkán lévő Roni ABC mellett kezdett két rendőr egy csoport angolul beszélő fiatal ellen intézkedni. Hogy eredetileg miért állították meg a csapatot, nem tudni – de egy ponton a helyszínen eljáró rendőrök egyike emelt hangon azzal fenyegetőzött, hogy „megszurkálja” őket. A Kékvillogó.hu legfrissebb híreit ide kattintva éred el!
Nem volt jogszerű
Erre lett figyelmes a 444 egyik olvasója is, aki rögzíteni kezdte a történéseket, és közben odasétált az intézkedőkhöz. Később a kérdésére reagálva a rendőr is elismerte, hogy bár nem volt jogszerű, amit mondott, de azt valóban mondta. Azonban szerinte az intézkedés alatt állók a viselkedésüknek köszönhették a fenyegetését.
Jogi következmények
„Ön azt mondta, megszurkálja azt az úriembert” – mondta. „Igen, hogyha nem viselkedik. Látja, mit csinált?” – válaszolta a rendőr. Utána azt is kijelentette, hogy szeretné, ha az olvasó törölné a felvételt, mert ha felhasználja azt, „annak jogi következményei lesznek”.
A forgalmas napokon már 200 ezernél is többen olvassák a Kékvillogó.hu hírportált. Ezzel Magyarország Top 11 hírportálja közé kerültünk. Olyan portálokkal vagyunk egy listán, mint az Origo, Index, Telex, Blikk, 24.hu vagy az RTL KLUB és a TV2 weboldalai. Köszönjük, hogy most Te is minket olvasol! Részletek itt. A legfrissebb cikkeinket ide kattintva éred el!
Rendőrt hívott a rendőrökre
Ő azonban megtagadta ezt. Később elmesélte, ezen a ponton rendőrt hívott a rendőrökre, és az újonnan kiérkezőknek is elmondta, mi történt, majd a hírportál rendelkezésére bocsátotta az általa rögzített videókat.
Követték
Ekkorra a megfenyegetettek már távoztak a helyszínről, így a kiérkező rendőrök azt mondták, már nem tudnak mit kezdeni a helyzettel, és felszólították, hogy menjen haza. El is indult, azonban a fiatalokkal szemben eljáró rendőr és a társa még követték egy ideig, és újra megpróbálták rávenni, hogy törölje a felvételeket.
Vizsgálat indul
A BRFK arról írt, hogy szerintük sem elfogadható a rendőr magatartása, ezért megkeresésünk nyomán az ügyben „Budapest rendőrfőkapitánya azonnali vizsgálatot rendelt el”.
Mutatjuk a videót:
Korábbi eset
Áprilisban írtunk róla, hgy egy külföldiekből álló társaság vasárnap hajnalban rátámadt egy 27 éves fiatalra a 7. kerületben, akit úgy megvertek, hogy még az arccsontja is eltörött. A polgármester több rendőrségi ellenőrzést akar a bulinegyedben.
AZ Instantban kezdődött
Egy Facebook poszt szerint a megvert illetővel már korábban, az Instant nevű szórakozóhelyen is összeszólalkozott a társaság, ahonnan a biztonsági szolgálat rakta ki a kötekedőket. A társaság ezután a közelben bevárta a sértettet, és a Wesselényi és Kertész utca sarkán megverték.
A rendőrség megerősítette a hírt
Az esettel kapcsolatban a rendőrség azt írja: „2023. április 9-én 6 óra körül Budapest 7. kerületében, a Wesselényi utca és a Kertész utca kereszteződésénél ismeretlen személyek bántalmaztak egy 27 éves budapesti férfit.” „Az elkövetők a helyszínről elmenekültek, a sértettet a mentők súlyos sérüléssel kórházba vitték. A 7. Kerületi Rendőrkapitányság a jelenleg rendelkezésre álló adatok alapján súlyos testi sértés bűntett gyanúja miatt indított eljárást ismeretlen tettesekkel szemben”. A Kékvillogó.hu legfrissebb híreit ide kattintva éred el!
Kiemelt kép: illusztráció