Kirúgták a bunyós fóti orvosként elhíresült férfit. Lestár Ferencre idén januárban támadt rá egy házaspár, amiből aztán verekedés lett. Az ügyben egyébként nem indult rendőrségi eljárás, mégis kirúgták a munkahelyéről.

Kirúgták

Az orvost nem rúgták ki azonnal, ám mostranra elvesztette az állását. A doki a Borsnak azt mondta: „Úgy érzem, a cég rossz néven vette, hogy megvédtem magamat, mégsem azonnal rúgtak ki, mert a lepapírozás több hónapot vett igénybe. Végül pont arra hivatkozva bontottak velem szerződést, hogy nincs elég kreditem, pedig más orvosokat ilyenkor előre felszólítják, hogy a hiányzó kreditpontokat záros határidőn belül szerezzék meg.” A Kékvillogó.hu legfrissebb híreit ide kattintva éred el!

Ezt mondja az orvos

A férfi arról is beszélt, hogy egy napon a cég egyik középvezetője felhívta és közölte vele, hogy reggel nyolcig össze kell pakolja a személyes holmiját.

A forgalmas napokon már 200 ezernél is többen olvassák a Kékvillogó.hu hírportált. Ezzel Magyarország Top 11 hírportálja közé kerültünk. Olyan portálokkal vagyunk egy listán, mint az Origo, Index, Telex, Blikk, 24.hu vagy az RTL KLUB és a TV2 weboldalai. Köszönjük, hogy most Te is minket olvasol! Részletek itt.

Munkát keres

Bár később ugyan felajánlottak neki egy másik munkát is, ami miatt azonban teljesen szervezhetetlenné vált a magánélete, így azt is ott hagyta, jelenleg is munkát keres. A dokit egyébként időközben váci ÁNTSZ is eltiltotta a hivatása gyakorlásától. 

Ez történt

Mint ismert a civilben testépítéssel foglalkozó dokira még januárban támadt rá egy házaspár, amikir az orvos s nem akarta beállítani a gyógyszerekkel a nő vérnyomását. A bunyó a rendelőben kezdődött, a parkolóban ért véget, az orvos végül többször odaverte a férfi fejét az autójához, aki koponyasérüléseket szenvedett, erről akkor itt, a Kékvillogó oldalán is beszámoltunk.

Novák Hunor is megszólalt korábban

A verekedős dokiról egyébként korábban Novák Hunor, az ismert gyermekorvos is megszólalt, aki akkor azt mondta,egy olyan édesanya fordult hozzá, akinek a kisfiát úgy megalázta a fóti verekedős orvos, hogy azóta rémálmai vannak és a stressz miatt bekakil a gyermek.

Kapcsolódó:

Szerintem ez egy pszichopata, korábban már elítélték erőszakosság miatt a Fóton verekedésbe keveredett ügyeletes orvost

Szakszerűtlen ellátás

“A gyanú szerint igen szakszerűtlenül látta el a fóti ügyeleten egy férfi orvos a gyermekét, és óriási traumát okozott a kisfiúnak, utána szegény bekakilt, rémálmai voltak. A szülő elmondása szerint a nőt többszörösen megalázta, megszégyenítette, gyalázta vizsgálat közben az orvos. A szülő már akkor említette: feljelentést fog ellene tenni a rendőrségen és az orvosi kamaránál is. Én néhány rövid tanáccsal, kezelési javaslattal láttam el online, majd egy másik orvos vizsgálta” – írta akkor aFacebook-bejegyzésében Novák Hunor.

Korábban is volt vele probléma

Korábban írtuk arról itt a BudaPestkörnyéke.hu hírportálon, hogy az egyik dunakeszi oldalon arról számoltak be, hogy volt már gond a fóti orvossal. „Kb 9 éve ez az orvos Dunakeszin ügyeletesként teljesített szolgálatot. Anyámat vittem hozzá, konkrétan minősíthetetlen hangnemben beszélt vele indokolatlanul. Gyakorlatilag eleve az volt a baj, hogy egyáltalán el kell látnia valakit, merthogy magánéleti gondjai voltak. Mielőtt bemehettünk a rendelőbe, a folyosón ülve hallgattuk végig a csajával való 30 perces telefonbeszélgetését, amiben szintén rettentő hangnemben nyilvánult meg és folyamatosan üvöltött, de mindegy, az idegességét nem lett volna szabad rávetítenie a betegre”.

K.rva anyázta a beteget

Majd így folytatja a bejegyzését: „…anyám tök békésen megkérte, hogy viselkedjen vele normálisan, mire az orvos elküldte a k…a anyjába. Anyám mondta neki, hogy nyugodt lehet, panaszt fog tenni, jelzi az esetet az önkormányzat felé, erre a doki, hogy jelzed te a jó k…a anyádat. Természetesen feljelentettük, el is lett távolítva. Ezt csak azért meséltem el, hogy lássátok, ő nem egy szent” – írja egy hozzászóló. A Kékvillogó.hu legfrissebb híreit ide kattintva éred el!

Kiemelt kép: Illusztráció