A Balassagyarmati Járási Ügyészség maradandó fogyatékosságot okozó közúti baleset gondatlan okozásának vétsége miatt fogházbüntetést indítványoz egy 31 éves salgótarjáni férfival szemben, aki a gyorshajtásával igen komoly sérüléseket okozott barátainak.

Száguldott

A vád szerint a férfi 2021. november 19-én, éjjel, Salgótarjánban 95-105 km/h sebességgel vezette gépkocsiját. A száguldó autó a nedves úttesten megcsúszott, felhajtott a járdára, majd egy portaépületnek ütközött. A Kékvillogó.hu legfrissebb híreit ide kattintva éred el!

Az egyik utas kirepült

A balesetben az elől ülő utasnak mellkasi zúzódásos és töréses sérülései keletkeztek, a jobb hátsó ülésen ülő fiatal kirepült az utastérből és több háti- és nyakcsigolyája is eltörött, a bal hátsó utasnak pedig el kellett távolítani a balesetben megsérült lépét.

A forgalmas napokon már 200 ezernél is többen olvassák a Kékvillogó.hu hírportált. Ezzel Magyarország Top 11 hírportálja közé kerültünk. Olyan portálokkal vagyunk egy listán, mint az Origo, Index, Telex, Blikk, 24.hu vagy az RTL KLUB és a TV2 weboldalai. Köszönjük, hogy most Te is minket olvasol! Részletek itt.

FRISS!

“Minden nap pokolian nehéz Erzsébet nélkül” – Két évvel ezelőtt zuhant rá a 14. emeletről leugró férfi a budapesti családanyára, Gábor máig képtelen feledni feleségét

A sofőr sem úszta meg

A sofőr sem úszta meg komolyabb sérülések nélkül: több bordája, a mellkas- és a koponyacsontja is eltörött, valamint agyvérzést is szenvedett.

Sokkal gyorsabban ment

A baleset oka az volt, hogy a vádlott a megengedett sebességet jelentősen túllépte, ugyanis ha 50 km/h sebességgel hajt, a gépkocsi nem veszítette volna el  a stabilitását és nem ütközött volna az épületnek.

Maradandó fogyatékosság

A Balassagyarmati Járási Ügyészség ezért maradandó fogyatékosságot eredményező közúti baleset gondatlan okozásának vétsége miatt nyújtott be vádiratot ellene a Salgótarjáni Járásbíróságon.

Ez várhat rá

Ebben – vádlotti beismerés esetére – 1 év fogházbüntetés és 5 év közúti járművezetéstől eltiltás büntetés kiszabását indítványozta, továbbá indítványt tett a 367.209 Ft bűnügyi költség megfizettetésére is.

Nem voltak bekötve

A jármű utasai nem csatolták be biztonsági öveiket. Emiatt zuhant ki a gerinctörést szenvedő utas az autóból, és ugyancsak emiatt a rendőrség mindhármuk ellen közigazgatási eljárást kezdeményezett, írja közleményében az ügyészsgég. A Kékvillogó.hu legfrissebb híreit ide kattintva éred el!

Kiemelt kép: ügyészség