Nem túlzás: második születésnapját ünnepelhette az a koreai férfi, aki Alsógödnél hajtott fel a sínekre, és autóját két vonat is elgázolta. A brutális baleset után a férfi saját lábán szállt ki a roncsból.

Két vonattal is ütközött

A Kékvillogó.hu számolt be arról, hogy egészen durva, akciófilmbe illő horrorbaleset történt pénteken hajnalban Alsógödnél, ahol egy koreai férfi a sínekre hajtott, és először az egyik, majd egy másik vonat is ütközött az autójával. A Kékvillogó.hu legfrissebb híreit ide kattintva éred el.

Ép bőrrel megúszta

Annak ellenére, hogy az autóból csupán egy roncs maradt, a férfi csodával határos módon ép bőrrel megúszta a balesetet. A szemtanúk szerint a saját lábán szállt ki a szinte porrá zúzott fekete személygépkocsiból

HOPPÁ! A Kékvillogó.hu Magyarország legolvasottabb hírportáljai között szerepel, sok százezren olvassák! A forgalmas napokon olyan portálokkal vagyunk egy listán, mint az Origo, Index, Blikk, az RTL KLUB vagy a TV2 weboldalai. Köszönjük, hogy most Te is minket olvasol! Részletek itt.

Hatalmas csattanást éreztek.

„Az a vonat ütötte el először, amin ültünk. Nagyon nagy hangja volt, rögtön tudtuk, hogy autónak ment neki. Szerencsére a vonaton senkinek nem esett baja” – mesélte az egyik utas a Borsnak.

Kiugrott a kocsiból a férfi

Mint utóbb kiderült: az első vonat nekiment az autónak, és ezután a férfi ki tudott ugrani belőle. A második vonat érkezésénél már nem ült benne, és nagy szerencséje volt, mert a szemtanúk szerint ez a szerelvény zúzta igazán össze a kocsit. „Mi már csak a roncsot láttuk, és biztosra vettük, hogy a sofőr már nem él” – mondta egy helybeli.

A kocsi tetejére ült

A férfi a körülményekhez képest jól volt a baleset után. Saját magának hívta ki az autómentőket, és a kocsi tetejére ülve várta meg a mentőket is. A hírek szerint csak könnyebben sérült, de természetesen végül elvitték a mentők a megfigyelés miatt.

A kocsi kereke akadhatott bele a sínbe

„az volt a baj, hogy az autó kerekei beakadtak a sínek közé, és valósággal odaszögezték a kocsit. Tény, hogy a kanyar is veszélyes, sokan halálkanyarnak hívják, nemrégiben pont itt akadt fent egy kocsi. Remélem, hogy ezek után tanul a történtekből, és kétszer vagy inkább többször is meggondolja, hogy felmenjen egy lezárt sínpárra” – nyilatkozta le egy helyi lakos.

Fagyoskodtak az utasok

Az utasok egy órát fagyoskodtak, mire egy másik járat elvitte őket. Órákon át vágányzár volt ezen a szakaszon, nagyon sokan elkéstek a munkából i. Az egyik gödi Facebook-csoportban az utasok elkezdtek szervezkedni, és arra kérték az autósokat, hogy aki Budapest irányába megy, az segítsen a várakozók bejutásában.

25 méteren át tolta maga előtt

Nem ez az első hasonló eset, hogy a sofőr ép bőrrel úszott meg egy horrorbalesetet. Ahogy azt elsőként a BudaPestkörnyéke.hu hírportál megírta, szeptemberben egy terepjárót vezetői nő hajtott rá a rákosfalvi HÉV sínjére, ahol egyenesen az érkező járatnak ütközött. A szerelvény bár közel 25 méteren keresztül tolta maga előtt a roncsot és a benne ülő sofőrt, az könnyebb sérülésekkel megúszta a balesetet.

Ez elég durva volt

Fotó: BudaPestkörnyéke.hu

Figyelmen kívül hagyta a piros jelzést

 A kocsi vezetője szintén a piros jelzés ellenére ment rá a sínekre. Sokak szerint az okozhatta a bajt, hogy az autó még a saját lámpája váltásánál lépett rá a gázra, és pont a tilos jelzésre érhetett a sínekhez. A Kékvillogó.hu legfrissebb híreit ide kattintva éred el.

Kiemelt kép: helyszíni felvétel – Forrás: Keszi Channel