Június 3-án, szerda este a Havannai lakótelepen két férfi szólalkozott össze, majd az egyikük kést rántott és hátba szúrta haragosát. Mentősök és rendőrök lepték el a környéket, elfogták a késelőt, míg a sérültet kórházba szállították. Megszólalt a megkéselt férfi. 

Ittasan kötekedett 

A megkéselt férfi azt mondta, ismerte az elkövetőt. Ferenc a társasház előtt állt, amikor ittas ismerőse megjelent. Kötekedni kezdett. Ferenc szerint pár perccel később megjelent két ismerőse, két kiskutya kíséretében, akikhez ő oda ment beszélgetni.  “Amikor lehajoltam a kutyához, akkor a férfi fejbe akart rúgni, de a kutyát találta el. Azt kiabálta, hogy elloptam a telefonját, de nekem fogalmam sem volt róla, miről beszél. Amikor eltalálta a kutyát, azonnal kérdőre vontam, de már ütött is. A földre kerültem, ahol kétszer fejbe rúgott a bakancsával. Innentől már csak elbeszélésből tudom, ugyanis sok vért vesztettem és az ájulás szélén voltam.” A Kékvillogó legfrissebb híreit ide kattintva éred el! A Facebookon már 342 ezernél is többen követnek minket.

A támadó akkor sem állt le

“Felültem és előre dőltem a földön, de ekkor a férfi a nyakamhoz fogta a kést és követelte az ellopott telefonját. Ekkor fogta a kipattintós bicskáját és hátba szúrt vele. Ekkor a szemtanúk is sokkot kaptak, hívták a rendőröket és megpróbálták elállítania vérzést. A férfi odébb sétált, majd vissza. Mire megjöttek a rendőrök, már hanyatt fekve volt, feladta magát” – mondta a Borsnak a megszúrt férfi. 

Őrizetbe vették az elkövetőt 

A megszúrt férfinak a hátát és szemöldökét is több öltéssel varrták össze. A tettes ellen a rendőrség hivatalból feljelentést tett. A BRFK közleményében azt írta, “a helyszínen két férfi keveredett szóváltásba, majd az egyik férfi megszúrta a másikat. A mentők a sérült férfit kórházba szállították. A rendőrség súlyos testi sértés kísérletének gyanúja miatt indított nyomozást. A feltételezett elkövetőt gyanúsítottként hallgatták ki, őrizetbe vették és kezdeményezik letartóztatását”.  A Kékvillogó legfrissebb híreit ide kattintva éred el! A Facebookon már 342 ezernél is többen követnek minket.

A forgalmas napokon már 200 ezernél is többen olvassák a Kékvillogó.hu hírportált. Ezzel Magyarország Top 11 hírportálja közé kerültünk. Olyan portálokkal vagyunk egy listán, mint a Telex, Blikk, Index vagy az RTL  és a TV2 weboldalai. Köszönjük, hogy most Te is minket olvasol! Részletek itt. A legfrissebb cikkeinket ide kattintva éred el!

Kiemelt kép: illusztráció