Hivatali visszaélés, közokirat-hamisítás és különösen nagy vagyoni hátrányt okozó hűtlen kezelés bűntette miatt vádat emelt az Integritás Hatóság elnökével, Biró Ferenc Pállal szemben a Központi Nyomozó Főügyészség (KNYF) a Pesti Központi Kerületi Bíróságon. Az Integritás Hatóság elnöke egy nappal a vádemelése előtt egy interjúban beszélt arról, hogy az Orbán-rendszer alatt, számításai szerint, az elmúlt 16 évben a korrupció miatti kár elérhette a 60 ezer milliárd forintot. 

Több bűncselekménnyel gyanúsítják 

A  bejelentés alapján indult ügyben a nyomozó ügyészek először 2025 januárjában hallgatták ki gyanúsítottként Biró Ferenc Pált, valamint feleségét. Az ezután lefolytatott széles körű nyomozás – tanúkihallgatások, adatszerzések és ismételt kutatások – után az ügyészség az eljárás során az elnökkel szemben újabb bűncselekmények gyanúját is közölte. A KNYF megalapozott gyanúja szerint Biró Ferenc elnöki minőségében eljárva több bűncselekményt követett el, terhére hivatali visszaélés bűntette, közokirat-hamisítás bűntette és közel 100 millió forintnyi – a hatóság vagyonát érintő – vagyoni hátrányt okozó hűtlen kezelés bűntette volt felróható.  A Kékvillogó legfrissebb híreit ide kattintva éred el! A Facebookon már 342 ezernél is többen követnek minket.

Szabadságvesztést kérnek rá

A Központi Nyomozó Főügyészség indítványozta, hogy a bíróság az elnököt szabadságvesztésre és pénzbüntetésre ítélje. Emellett a gépkocsihasználat és a bankkártyás fizetések miatt – „mellyel a vádlott saját maga gazdagodott” – 23 millió forintnyi vagyonelkobzásra is indítványt tettek. Biró feleségét a gépkocsihasználat miatt, mint „a bűncselekményt bűnsegédként elkövető vádlottat” az ügyészség próbaidőre felfüggesztetett szabadságvesztéssel és pénzbüntetéssel büntetné.

Panasszal élt 

Az Integritás Hatóság elnöke szerint a hűtlen kezeléssel és hivatali visszaéléssel kapcsolatos gyanú alaptalan, ellene panasszal élt, Biró állítja, hogy semmilyen bűncselekményt nem követett el. AZ IH elnöke hétfő este azt mondta az Egyenes beszédben, hogy írásban tett 40 oldalas vallomást, amihez 20 oldalnyi bizonyítékot is csatolt.

A forgalmas napokon már 200 ezernél is többen olvassák a Kékvillogó.hu hírportált. Ezzel Magyarország Top 11 hírportálja közé kerültünk. Olyan portálokkal vagyunk egy listán, mint a Telex, Blikk, Index vagy az RTL  és a TV2 weboldalai. Köszönjük, hogy most Te is minket olvasol! Részletek itt. A legfrissebb cikkeinket ide kattintva éred el!

Interjúban beszélt a vegzálásáról 

Biró Ferenc hétfőn a De! Akcióközösségnek adott interjújában tálalt ki arról, hogyan próbálták elérni az Orbán-kormány tagjai, hogy távozzon. Elmondása szerint az elmúlt másfél évben „nagyon-nagyon nehéz” lett az életük, az otthonukban tartott házkutatás után a családja már attól is retteg, ha csengetnek, vagy hivatalos iratot kapnak. Az interjúban a rendszerszintű korrupcióról is részletesen beszélt.

Házkutatást tartottak nála 

Biró Ferenc beszélt az ellene és családja ellen indított nyomásgyakorlásról is. Elmondása szerint a feleségének egy megrendezett autóbalesetet szerveztek, amit egy titkosszolgálati műveletnek tart. Az eset után a helyszínre érkező, a hatóság által megbízott biztonsági vezető megzsarolta a feleségét. Az esetet követően, 2024 januárjában egy összehangolt akció keretében ötvenen – a TEK, a Készenléti Rendőrség, a Nemzeti Nyomozó Iroda és a Központi Nyomozó Főügyészség munkatársai – tartottak házkutatást a hatóság irodájában és az otthonában is. Állítása szerint az akció célja az volt, hogy megtörjék és lemondásra kényszerítsék.

Tuzson Bencéről is durva dolgokat állított 

Biró Ferenc elmondása szerint 2024 májusában az akkori igazságügyi miniszter, Tuzson Bence és az európai ügyekért felelős miniszter, Bóka János egy találkozón egyértelműen arra utasították, hogy ne végezze a munkáját. A beszélgetésre azután került sor, hogy a hatóság helyszíni szemlét tartott az Országos Kórházi Főigazgatóságnál (OKFŐ), ami Biró szerint komoly negatív visszhangot váltott ki kormányzati körökben. A minisztériumi találkozó légkörét érzékeltetve elmondta, hogy az asztalon két, lehallgatást megakadályozó eszköz volt. „Felszólított az igazságügyi miniszter, hogy ne végezzem a munkámat. Ez így úgy hangzott, hogy »ne csináljanak ilyeneket«” – idézte fel a miniszter szavait.

60 ezer milliárdos korrupciós kár 

Konzervatív becslése szerint az elmúlt 16 évben a korrupció miatti kár elérhette a 60 ezer milliárd forintot. Szerinte a korrupciós ügyek felderíthetőek. „Ahol füst van, ott általában tűz is van” – jegyezte meg. Beszélt a pénzmozgásokról is: „Vannak olyan viszonylag magas rangú politikusok, akiknek komoly készpénzelhelyezési gondjaik vannak.” Több konkrét ügyet is megemlített. Szerinte a lélegeztetőgép-beszerzések során a kormányt előre figyelmeztették egy külföldi partneren keresztül, hogy az egyik beszállító „egy köztudott gengszter”, a szerződést mégis megkötötték. A Gondosóra programot egy ezer milliárdos nagyságrendű problémás ügynek nevezte. Az atlétikai világbajnoksággal kapcsolatban elmondta, hogy az egyik évben 12 700 forintba került egy bíró képzése, míg a következő évben már 640 ezer forintba, és több száz főre volt szükség. A Kékvillogó legfrissebb híreit ide kattintva éred el! A Facebookon már 342 ezernél is többen követnek minket.

Kiemelt kép: Bíró Ferenc – Forrás: DE! Akciócsoport