Súlyos baleset árnyékolta be a szombati daruszentmiklósi lovasnapot. Egy pihenőhelyen megforduló lovaskocsi billent meg, aminek következtében nyolc ember – köztük négy gyermek – zuhant a földre. Öt mentőautó és a biztonság kedvéért két mentőhelikopter is érkezett a helyszínre. A szigorú protokoll miatt a kocsin tartózkodó mind a nyolc embert kórházba szállították. Úgy tudni, a fogatot hajtó férfi alkoholt fogyasztott a tragédia előtt. 

Megbillent a lovaskocsi 

Vidám családi napnak indult, mentőhelikopter lett a vége A hagyományos daruszentmiklósi lovasnap mindig rengeteg látogatót vonz, a látványos versenyek és bemutatók mellett kiváló hangulatban telt a szombati délután. Az idill azonban pillanatok alatt szertefoszlott, amikor a rendezvény pihenőre kijelölt területén egy személyszállító lovaskocsi balesetet szenvedett. A Mezőhír információi szerint a járművön nyolcan ültek – négy felnőtt és négy gyermek –, akik mindannyian a földre zuhantak, amikor a kocsi kanyarodás közben kibillent az egyensúlyából. A Kékvillogó legfrissebb híreit ide kattintva éred el! A Facebookon már 342 ezernél is többen követnek minket.

Megszólalt a rendőrség

A Fejér Vármegyei Rendőr-főkapitányság Kommunikációs Szolgálata megerősítette a hírt. Tájékoztatásuk szerint a bejelentés június 6-án, délután érkezett a hatóságokhoz. „A helyszínen megállapítást nyert, hogy egy lovaskocsi balra kanyarodása során az oldalára borult, és az utasok közül többen – köztük gyermekek is – megsérültek. Az egyik sérültet az OMSZ mentőhelikopterrel kórházba szállította” – közölte a rendőrség.

Felmerült az ittasság gyanúja

A hatósági közlemény legsúlyosabb pontja szerint a hajtóval szemben – aki maga is megsérült – felmerült az ittasság gyanúja. Az ügyben a Dunaújvárosi Rendőrkapitányság büntetőeljárást indított, így a férfinak jogi következményekkel kell szembenéznie.

A forgalmas napokon már 200 ezernél is többen olvassák a Kékvillogó.hu hírportált. Ezzel Magyarország Top 11 hírportálja közé kerültünk. Olyan portálokkal vagyunk egy listán, mint a Telex, Blikk, Index vagy az RTL  és a TV2 weboldalai. Köszönjük, hogy most Te is minket olvasol! Részletek itt. A legfrissebb cikkeinket ide kattintva éred el!

Protokoll miatt vittek el mindenkit

Daruszentmiklós polgármestere, Rauf Norbert azt mondta, az eset nem a hivatalos program részeként, és nem a versenyterületen történt. Egy baráti társaság a pihenő rész hátuljánál fordult meg a kocsival. Az utasok egy oldalon foglaltak helyet, és az aláfordulás, valamint a hirtelen megváltozott súlypont miatt leestek. A polgármester hangsúlyozta: a kocsi nem borult fel teljesen, csak a sarka „ült le”.

Mi van a sérültekkel?

A sérültek többségét a dunaújvárosi kórházba vitték. „Egyedül egy kislányt, akinél koponyasérülés gyanúja állt fenn, őt Székesfehérvárra szállították. A szülőkkel való kommunikáció után szerencsére úgy tudjuk, jól van” – nyilatkozta a polgármester. Maga a fogatos kulcscsonttörést szenvedett, de az ellátása után már hazatérhetett.  A baleset pontos körülményeit a rendőrségi vizsgálat fogja tisztázni. A Kékvillogó legfrissebb híreit ide kattintva éred el! A Facebookon már 342 ezernél is többen követnek minket.

Kiemelt kép: illusztráció – a fotó Adobe mesterséges intelligencia segítségével készült