A rendőrség közleménye arra nem tér ki, hogy pontosan ki, férfi, vagy nő az áldozat, de az idegenkezűséget megállapították, így valószínűleg gyilkosság történhetett.

Sok a kérdőjel

Egyelőre sok a kérdőjel, de az már biztos, hogy az illető elhalálozott, már nem lehetett rajta segíteni. A közelben lakók szerint a mintegy egyhektárnyi terület közepén lévő facsoportoknál hajléktalanok laktak, akik között gyakoriak voltak a durva szóváltások. A Kékvillogó.hu legfrissebb híreit ide kattintva éred el!

Járőrök találtak rá

A rendőrség beszámolója szerint a helyi rendőrség járőrei holttestet találtak Újszegeden. Annyit árultak el, hogy idegenkezűség történhetett, melynek kapcsán pillanatnyilag további tájékoztatást nem adtak.

 

Gyilkosság történhetett

Azt sem tudni, hogy milyen nemű és korú az áldozat, illetve milyen külsérelmi nyomok lehetnek rajta. A Csongrád-Csanád vármegyei nyomozók vizsgálják az eset körülményeit – olvasható a hivatalos rendőri közleményben.

A forgalmas napokon már 200 ezernél is többen olvassák a Kékvillogó.hu hírportált. Ezzel Magyarország Top 11 hírportálja közé kerültünk. Olyan portálokkal vagyunk egy listán, mint az Origo, Index, Telex, Blikk, 24.hu vagy az RTL KLUB és a TV2 weboldalai. Köszönjük, hogy most Te is minket olvasol! Részletek itt. A legfrissebb cikkeinket ide kattintva éred el!

„Megöltem a feleségemet”

A Kékvillogó.hu számolt be arról, hogy a Mosonmagyaróvári Rendőrkapitányságon május 19-én 8 óra 30 perc körül megjelent egy 67 éves helyi férfi, aki elmondta, hogy előző napon, az esti órákban a Mosonmagyaróvár, Mosonyi Mihály utcában lévő otthonukban megölte feleségét.

Megtalálták a holttestet

A Győr-Moson-Sopron Vármegyei Rendőr-főkapitányság munkatársai a helyszínre érve megtalálták a 67 éves asszony holttestét. A Győr-Moson-Sopron Vármegyei Rendőr-főkapitányság emberölés bűntett elkövetése miatt büntetőeljárást indított.

Nem tértek magukhoz a szomszédok

A Tények stábja meglátogatta az idős pár társasházát, ahol a szomszédok még mindig nem tértek magukhoz a történtek után. Elmondásuk szerint többször hallották a párt veszekedni, ezért sem foglalkoztak különösebben a hangokkal, melyek a gyilkosság éjjelén szűrődtek ki a lakásból.

Négy és fél hónapos terhes volt

Korában írtunk arról, hogy, agyonverhette a tőle állapotos volt feleségét egy nyírkátai férfi. A 34 éves nő néhány nappal a brutális gyilkosság előtt elhagyta az agresszív férfit és egy barátnőjéhez menekült.

Az erdőben találták meg

„Az édestervérem meggyilkolta az élettársát. Az egyik barátnőjénél lakott. Úgy történt, hogy kihívta a házból, valami gyógyszer miatt. Elhúzta, úgy ölte meg” – nyilatkozta a Tényeknek a férfi testvére.

Kicsalta a házból

A 31 éves férfi szombat hajnalban csalta ki a házból a nőt, majd a hajánál fogva a közeli erdőbe vonszolta és megölte. A nő négy és fél hónapos terhes volt, holttestét a helyiek találták meg.

A magzat életét sem tudták megmenteni

10-12 méterről láttam, hogy ott fekszik. Odamentünk, a feje be volt takarva, én azt hittem, hogy még lélegzik. Mondom, ha lehet rajta segíteni, akkor segítek. Utána már azt vettem észre, már a hasa sem mozgott.

A Kékvillogó.hu legfrissebb híreit ide kattintva éred el!

Kiemelt fotó: police.hu