Csak nehezen tudta elérni a gyászoló édesanya, hogy el tudjon búcsúzni fiától. Krisztián nemrég a ceglédi rendőrség fogdáján végzett magával. Az édesanya nem hiszi, hogy fia önszántából halt meg, főleg, hogy most akart összeköltözni szerelmével, akivel korábban két közös gyermekük született. Krisztián összesen 4 gyermek édesapja volt.

Véget vetett az életének

Amint arról a Kékvillogó.hu is beszámolt, a ceglédi rendőrség fogdáján kioltotta saját életét egy 26 éves férfi. Krisztián, a 72 órás fogdából csütörtökön szabadult volna, de azt már nem várta meg, Kötelet sodort lepedőjéből és felakasztotta magát. A Kékvillogó.hu legfrissebb híreit ide kattintva éred el!

A mentők sem tudták megmenteni az életét

Az előzetes vizsgálatok szerint az őrszemélyzet nem követett el mulasztást. A szabályzatnak megfelelő időközönként benéztek az egyszemélyes zárkában fogva tartott férfihoz, és amikor észlelték a bajt, azonnal megkezdték az újraélesztést és a mentőket is értesítették. Hiába érkezett hamar a segítség, már csak a halál beálltát tudták megállapítani.

A forgalmas napokon már 200 ezernél is többen olvassák a Kékvillogó.hu hírportált. Ezzel Magyarország Top 11 hírportálja közé kerültünk. Olyan portálokkal vagyunk egy listán, mint az Origo, Index, Telex, Blikk, 24.hu vagy az RTL KLUB és a TV2 weboldalai. Köszönjük, hogy most Te is minket olvasol! Részletek itt.

Anyja jelentette fel

Krisztián azért került fogdába, mert feltörte a család autóját, édesanyja pedig feljelentette. A rendőrök elfogták a férfit, majd kiderült, több feljelentés is érkezett ellene. A tragédia után Melinda magát is okolta azért, amiért Krisztián véget vetett életének.

El akart búcsúzni fiától

„Mindenképpen szerettem volna megnézni a fiamat, de a túlterheltség miatt nem a patológiára vitték a testét, hanem a temető hűtőjébe. Zoltán fiammal sikerült elérnem, hogy beengedjenek hozzá” – mondta a Borsnak a gyászoló édesanya.

Meztelenül feküdt a koporsóban

Melinda megdöbbenten tapasztalta, hogy a fémkoporsóban elhelyezett zsákban fekvő gyermeke ruhátlan. „Amikor megkérdeztem, hol vannak a fiám ruhái, senki sem tudta megmondani”.

A rendőröknél van a mobilja

„Egyelőre Krisztián mobiltelefonja is a rendőrségen van, hiába vettem annak idején a saját nevemre. Nem is a készülék érdekel, hanem a rajta tárolt képek. Azokat nem szeretném elveszíteni” – mondta Melinda.

Csak a cipőfűzőjét kapta vissza

Az édesanya azt mondja, könnyen lehet, hogy egy hónapot is várnia kell a boncolásra. A nő azt állítja, csak a fia cipőfűzőjét kapta vissza.

Nem hiszi, hogy fia öngyilkos lett

„Tudni szeretném, hogy pontosan hogyan halt meg a fiam. Zoli úgy feküdt rá a testére, hogy én ne láthassam, milyen sérülések vannak a nyakán. Csak egy lila foltot látott Krisztián vállán. Kétségeim vannak az öngyilkosságot illetően, nem fér a fejembe, hogyan akaszthatta fel magát egy fogdában” – magyarázta Melinda.

Hazaviszi hamvait

Az anya azt tervezi, hogy Krisztiánt a hamvasztás után hazaviszi, és ha eljön az ideje, vele közösen helyezzék végső nyugalomra.

Össze akartak költözni

A 26 éves férfi négy gyermeket hagyott hátra. Gina, a két kisebbik gyermek anyja azt mondta, eddig nem volt lehetőségük összeköltözni, de éppen azon dolgoztak, hogy ezt megoldják.

Látogatta gyermekeit

„Még a szüleimmel lakom a gyerekekkel, de elkezdtünk közös albérletet nézni, hogy Roland és Noel teljes családban éljenek. Krisztián amikor tehette, látogatta őket. Krisztián megígérte nekem, hogy soha nem hagy el, de a szörnyű halálával minden megváltozott. Folyamatosan sírni tudnék, de a gyerekek előtt erősnek kell lennem” – mondta a férfit számoló nő.

Ha segítség kell

Ha Ön is úgy érzi, segítségre lenne szüksége, tárcsázza a krízishelyzetben lévők részére rendszeresített, ingyenesen hívható 116-123-as telefonszámot, akár mobiltelefonról is! A Kékvillogó.hu legfrissebb híreit ide kattintva éred el!

Kiemelt kép: Ceglédi Rendőrkapitányság – Forrás: police.hu