Évek óta mások lakásait adja ki a tulajdonosok tudta nélkül albérletbe egy csaló. Verebes Sándor nem viszi túlzásba a diszkréciót: nem készít hamis iratokat, a saját neve alatt, a személyes irataival „dolgozik”. Ennek ellenére eddig még mindig kicsúszott a rendőrség markából.

Változatlan módszerekkel

A férfi immár három éve ténykedik ugyanazokkal a módszerekkel: lakástulajdonosnak adja ki magát, olyan otthont hirdetve, ami sosem volt az övé. A jelentkező bérlőkkel szerződést köt, beszed kéthavi kauciót és egyhavi lakbért, majd úgy eltűnik, hogy soha többet nem látják.  A Kékvillogó.hu legfrissebb híreit ide kattintva éred el!

Átvert egy párt

Legutóbb egy Debrecenben élő férfit vert át 410 ezer forinttal, aki a barátnőjével költözött volna össze. A fiatal pár csak egy éjszakát töltött el a panellakásban, másnap megjelent az ingatlan igazi tulajdonosa.

 

Másnap derült ki, mi az igazság

„Apartmanszállásként adtam ki a lakást egy éjszakára egy férfinak. Másnap délután mentünk volna takarítani, hiszen érkezik a következő vendég. Ám egy olyan fiatalember és lány volt a lakásban, akiket sosem láttam” – mondta a Blikknek a megdöbbent nő.

A forgalmas napokon már 200 ezernél is többen olvassák a Kékvillogó.hu hírportált. Ezzel Magyarország Top 11 hírportálja közé kerültünk. Olyan portálokkal vagyunk egy listán, mint az Origo, Index, Telex, Blikk, 24.hu vagy az RTL KLUB és a TV2 weboldalai. Köszönjük, hogy most Te is minket olvasol! Részletek itt. A legfrissebb cikkeinket ide kattintva éred el!

Rendőrt hívott

Az átvert fiatalember hiába mutatta meg az előző nap megkötött szerződést, és amikor kiderült, hogy átverték, rendőrt hívott. „Nagyon megörültem a lakásnak, elég jó áron volt, a férfi, akivel tárgyaltam, együttműködően viselkedett, és nagyon felkészült volt a környékkel, az ingatlannal kapcsolatos dolgokban. Semmi nyomát nem láttam, hogy apartman lenne a lakás, a házirendet és a wifi-kódot is eltüntette a falról” – mondta a lapnak a pórul járt férfi.

Három éve keresik

A rendőr, aki a helyszínre jött, azt mondta, három éve keresik a csalót, a legutóbbi áldozat előtt körülbelül tíz másikat vert át. Járja az országot és eddig nem bukkantak a nyomára.

Saját nevét használja

A csaló a saját nevét használja, a rendőr ellenőrizte a szerződésre írt személyi igazolványszámot. Fent is van a körözési listán, a police.hu oldalon, igaz, ezt csak augusztusban tették ki, talán mert Verebes Sándor nyáron lendült újra akcióba.

Kérjük le a tulajdoni lapot!

Ha albérletről tárgyal, kérje meg a tulajdonost, mutassa meg a lakás rezsiszámláit. Ez azért is hasznos, mert így kalkulálhat, hogy a lakbéren felül mennyibe kerül télen, illetve nyáron. Azzal is kiszűrhetők a csalók, ha a lakcím alapján lekérjük a tulajdoni lapot. Mindenképp érdemes óvatosnak lenni.

A rendőrség nevével is visszaélnek

Csalók sajnos máshol is vannak. A BudaPestkörnyéke.hu írt arról a nyáron, hogy a Nemzeti Védelmi Szolgálat arra figyelmeztet: a bankszámláik, illetve bankkártya adataik megszerzésére specializálódott csalók újabb módszerrel próbálkoznak. Odáig merészkedtek, hogy magukat a rendőrség munkatársainak kiadva tévesztik meg a gyanútlan áldozatokat. 

Rendőrként jelentkezett be

Mint fogalmaznak, „néhány napja tett bejelentést egy állampolgár, mert ismeretlenek több millió forintot emeltek le a bankszámlájáról. Az egyik elkövető rendőrként bemutatkozva a sértettet arról tájékoztatta, hogy feltörték a számláját.”

Innentől indult el a lavina

Az ijedt áldozat a csaló kérdésére elmondta, hogy melyik banknál vezeti azt, utána a banda másik tagja már ennek a banknak a nevében hívta fel az „ügyfelet”. A bűnözők rávették, hogy telepítse telefonjára az Anydesk nevű programot, amihez még segítséget is nyújtottak és elkérték az SMS-ben kapott kódokat.  A Kékvillogó.hu legfrissebb híreit ide kattintva éred el!

Kiemelt kép: illusztráció