Hiába fellebbezett az a három jászapáti férfi, akik négy évvel ezelőtt úgy elverték az áldozatot, hogy az majdnem belehalt. A Szegedi Fellebbviteli Főügyészség ugyanis arra tett indítványt, hogy a táblabíróság utasítsa el a fellebbezésüket.

Nem sok jóra számíthatnak

A három jászapáti férfi úgy elverték négy évvel ezelőtt a haragosukat, hogy nyílt koponyacsont-törést és vérzéses agyzúzódást szenvedett. A Szegedi Fellebbviteli Főügyészség ugyanis arra tett indítványt, hogy a táblabíróság utasítsa el a fellebbezésüket, és hagyja helyben az elsőfokon kiszabott büntetésüket. A Kékvillogó.hu legfrissebb híreit ide kattintva éred el!

A későbbi áldozat macsétával akart elégtételt venni

Az ítélet szerint a későbbi áldozat és a társa macsétával jelent meg ittasan az egyik elkövető házánál, hogy számon kérje a rokonával történteket. – írta a 24.hu

 

Kerti szerszámokkal felfegyverkezve jött a bosszú

Az ott lakó elkövető kerti szerszámokkal felfegyverkezve ment ki két társával az utcára. Fellépésük nyomán a sértett és a társa menekülni kezdett, az elkövetők azonban üldözőbe vették őket.

A forgalmas napokon már 200 ezernél is többen olvassák a Kékvillogó.hu hírportált. Ezzel Magyarország Top 11 hírportálja közé kerültünk. Olyan portálokkal vagyunk egy listán, mint az Origo, Index, Telex, Blikk, 24.hu vagy az RTL KLUB és a TV2 weboldalai. Köszönjük, hogy most Te is minket olvasol! Részletek itt. A legfrissebb cikkeinket ide kattintva éred el!

Eszméletlenre verték

Az egyikük lapáttal leütötte az áldozatot, majd eszméletlenre verte a cinkostársaival. Az összevert férfi társa elfutott a helyszínről. Az áldozat többszörös nyílt koponyacsont-törést, és vérzéses agyzúzódást szenvedett, amelyek életveszélyes sérülések voltak.

Hosszú évekre börtönbe kerülhetnek

A bíróság az elkövetőkkel szemben 4 év, illetve 3 év 6 hónap, míg visszaeső társukkal szemben 5 év 6 hónap börtönbüntetést szabott ki. Elrendelte továbbá a visszaeső férfi korábbi felfüggesztett szabadságvesztés büntetésének végrehajtását is.

A főügyészség szerint alaptalan volt a fellebbezésük

Az elsőfokú ítélet ellen a vádlottak és védőik jelentettek be fellebbezést elsődlegesen felmentésért, másodsorban enyhítés érdekében. A fellebbviteli főügyészség szerint alaptalan volt a fellebbezésük, amelyben jogos védelmi helyzetre hivatkoztak, ezért az elsőfokú ítélet helybenhagyását kérték.

Székkel ütötték egymást

Ahogy írtunk róla, a verekedésről videó is készült, ezt a közösségi médiában osztották meg. A felvételen látható férfiak vehemensen estek egymásnak, egyikük még a kabátját és zakóját is levette, mielőtt beszállt a verekedésbe. Nem látszik a videón, de később egy széket is felkapott valaki, azzal ütötte ellenfelét.

Félreértés

Az RTL.hu szerint a Lurdyban egy nappal korábban Egyiptomiak Magyarországi Kulturális Egyesülete tartott rendezvényt. Elnökük azt mondta a Híradónak: sajnálja, hogy sokan azt hitték, az ő tagjaik verekedtek. Az ő vallási összejövetelükön gyerekek, asszonyok is voltak, és békésen ért véget.

Kávéztak

A videóra vett konfliktusban egy jordán és egy szír család tagjai vettek részt. Hany Badawy, az Egyiptomiak Magyarországi Kulturális Egyesületének elnöke azt mondta, hogy a két család kávézás közben találkozott.

Sokan megijedtek

Tegnap egész nap hívogattak az egyiptomiak. Nem értették, hogy mi történt, hogy miért írják róluk az újságok, hogy összeverekedtek. Mi egy nagyon régi egyesület vagyunk, soha nem volt semmi probléma – mondta az elnök a Híradónak, hozzátéve, hogy a történtek miatt az egyiptomiak is megijedtek.

A Kékvillogó.hu legfrissebb híreit ide kattintva éred el!

Kiemelt fotó: Illusztráció/police.hu