Egy utcai veszekedés után, egy ütés következtében meghalt egy ember a 9. kerületben. Az ügyészség börtönbüntetést indítványozott a támadóval szemben, és vádat emelt garázda társai ellen is.

Ünnepléssel indult

A vádirat szerint a vádlottak – egy 57 éves férfi, 20 éves fia és egy 46 éves férfi rokonuk –– 2021. június 19-én, este együtt ünnepeltek egy IX. kerületi lakásban. A Kékvillogó.hu legfrissebb híreit ide kattintva éred el!

Kötözködni kezdett

Éjfél után az két idősebb férfi kimentek az utcára, hogy keressenek egy nyitva lévő szórakozóhelyet. Az utcán ekkor szembe jött egy 4 fős társaság 2 tagja – a későbbi sértett és testvére -, akikbe az erősen ittas 57 éves férfi minden előzmény nélkül belekötött.

Próbáltak elmenni

A két két férfi nem akart konfliktust, ezért hátráltak, azonban a másik kettő követte őket és kötekedően beszólogattak nekik.

Jött a harmadik is

Később, egy telefonhívás után, futva a helyszínre ment a korábban említett 20 éves férfi is, aki szintén agresszíven lépett fel, és tovább hergelte társait.

Beverte a fejét

Egy idő után dulakodás alakult ki ki a hátráló, önmagukat védő társasággal. A dulakodás során az 57 éves férfi megütötte a társaság egyik tagját, aki az ütés hatására hátraesett, és beütötte a fejét a járda kemény, aszfaltozott felületébe, aminek következtében azonnal elvesztette az eszméletét.

Mentők jöttek

Arra haladt egy mentőautó, amelynek legénységétől a társaság tagjai rögtön segítséget kértek, a mentősök pedig értesítették a rendőrséget.

Nem tudtak segíteni rajta

A megsérült férfi azonban a szakszerű orvosi ellátás ellenére a kórházban életét vesztette.

Videón az eset előzménye

Súlyos vád

A Fővárosi Főügyészség az 57 éves férfival szemben halált okozó testi sértés bűntette, társai ellen csoportos garázdaság bűntette miatt nyújtott be vádiratot.

A másik kettő sem ússza meg

Az ügyészség arra is tett indítványt vádiratában, hogy a bíróság a halált okozó testi sértéssel vádolt férfit végrehajtandó, 2 társát felfüggesztett börtönbüntetésre ítélje

Címlapkép az ügyészség videójából való.