Elképesztő jelenetek szemtanúi lehettek azok az utasok, akik a Lajosmizséről a Nyugati pályaudvarra tartó vonaton ültek szerdán reggel. A menetrendszerinti járat mozdonya kigyulladt a Kőbánya-Kispest állomáson, így véget ért az út. Az utazók előbb fura szagot éreztek, majd látták, hogy füstöl a vonat eleje. A korábbi közlekedési államtitkár szerint romokban hever a MÁV járműparkja.

Kigyulladt a mozdony

A BudaPestkörnyéke.hu adta hírül szerdán reggel, hogy kigyulladt egy mozdony a budapesti Kőbánya-Kispest vasútállomáson. A járat Lajosmizséről tartott a Nyugati pályaudvarra és reggel 7:25-kor indult volna tovább Kőbánya-Kispestről. Útközben meghibásodott, a mozdony pedig kigyulladt. A Kékvillogó.hu legfrissebb híreit ide kattintva éred el.

Leszállították az utasokat

A kigyulladt szerelvényről a katasztrófavédelem munkatársai leszállították az utasokat, akik a 151-es busszal, illetve az M3-as metróval tudtak tovább utazni. A BKK elfogadta a vasúti jegyeket és bérleteket a metrón Kőbánya-Kispest és a Nyugati pályaudvar között. A Budapest–Cegléd–Szolnok és a Budapest–Lajosmizse vonalon 20-30, esetenként 30-50 perccel nőtt meg a menetidő – adta hírül a Mávinform.

 

Megrémültek az utasok

Az utasok megrémültek, amikor látták, hogy mi történt. Egy szemtanú úgy nyilatkozott: a vonat ablakán kinézve látták, hogy füstölt a mozdony.

A forgalmas napokon már 200 ezernél is többen olvassák a Kékvillogó.hu hírportált. Ezzel Magyarország Top 11 hírportálja közé kerültünk. Olyan portálokkal vagyunk egy listán, mint az Origo, Index, Telex, Blikk, 24.hu vagy az RTL KLUB és a TV2 weboldalai. Köszönjük, hogy most Te is minket olvasol! Részletek itt. A legfrissebb cikkeinket ide kattintva éred el!

Fura szagot éreztek

„Fékezett a vonat, majd megállt a Köki után, a gyógyszergyár előtt. Határozott, de szokásos fékezés, aztán pár perc múlva éreztünk egy fura szagot és az emberek elkezdtek jönni-menni, keresték a kalauzt, hátha ő tud mondani valamit. Aztán kinéztünk a vonat ablakán, és láttuk, hogy füstöl az eleje” – nyilatkozta a Telexnek az egyik szemtanú.

Bezárták az ablakot

„A többiek ültek a vonaton, nem tudom, meddig, de volt, aki feltett lábbal kért meg arra, hogy csukjam vissza az ablakot, mert büdös lesz” – fűzte hozzá.

Kerülgették a lezárt sorompót

Elsőként a rendőrök érkeztek a helyszínre, őket követték a tűzoltók és egy vasúti balesetvizsgáló. Az autósok egy idő után kerülgetni kezdték a lezárt sorompót, mely előtt megállt a kigyulladt vonat, azonban időközben más vágányokon időnként átengedtek egy-egy vonatot.

Rossz állapotban a járműpark

„Adhatjuk bármilyen olcsón az IC-re a vonatjegyet, kiterjeszthetjük rá az országbérletet, de ha a járműpark romokban van nem tudunk új utasokat vonzani” –így nyilatkozott a magyarországi vasúti közlekedés állapotáról Vitézy Dávid. A korábbi közlekedési államtitkár szerint, ha most nem indítják el a beszerzéseket, akkor 2026-2027-re sem lesznek új járművek, egyelőre viszont az is kérdéses számára, hogy az idei nyári szezont hogyan fogja kibírna a MÁV. A Kékvillogó.hu legfrissebb híreit ide kattintva éred el.

Helyszíni felvétel

Helyszíni felvétel

Helyszíni felvétel

Kiemelt kép: a kigyulladt mozdony. Fotók: Gábor Marcell, Bartos Erzsébet és Kovács Ágnes