Majdnem harminc év telt el a Ferenc téri kettős hajléktalan-gyilkosság óta, amelynek másnapján a közelben még egy embert agyonvertek. Utóbbi esetet egy Lecsó nevű férfi vállalta magára, és őt gyanúsították a másik két gyilkossággal is, de az igazság valószínűleg már soha nem derül ki a rejtélyes esetben. Újranyitottuk egy döbbenetes fővárosi ügy aktáját.

Vascsővel esett neki

1994. május 25-én reggel a budapesti 9. kerületi Ferenc tér egyik elhagyatott épületében egy szociális munkás talált rá az 54 éves Ökrös József és a 45 éves L. Antal holttestére. Egyikük a szoba sarkában lévő matracon hevert, a másik test pedig a falnak fordulva, magzatpózban feküdt. A két férfit egyméteres vascsővel verték halálra. A Kékvillogó.hu legfrissebb híreit ide kattintva éred el!

Kalapáccsal, megkötözve

Másnap hajnalban egy gyanúsan viselkedő férfi hívta fel a rendőrök figyelmét egy véresre vert másik férfira, akire – elmondása szerint – véletlenül akadt, annak Ferenc térrel határos Bokréta utcai lakásában. A negyven éves Dudás Lajos fejét kalapáccsal verte szét a gyilkos, majd pedig kezét-lábát megkötözve, egy dunyha huzatába gyömöszölte a még élő embert. A mentők azonban már későn érkeztek a helyszínre, a megvert férfi a karjaik között halt bele sérüléseibe.

A forgalmas napokon már 200 ezernél is többen olvassák a Kékvillogó.hu hírportált. Ezzel Magyarország Top 11 hírportálja közé kerültünk. Olyan portálokkal vagyunk egy listán, mint az Origo, Index, Telex, Blikk, 24.hu vagy az RTL KLUB és a TV2 weboldalai. Köszönjük, hogy most Te is minket olvasol! Részletek itt.

A tetthelyre csalta a rendőröket, aztán lelépett

A rendőröket a helyszínre csaló ismeretlen egyébként nem várta meg, amíg felfedezik a bűncselekményt, hanem elmenekült. Ez tette igazán gyanússá. Sokáig azonban nem bujkálhatott, mert másnap már a kerületi kapitányságon ült, ahol faggatni kezdték. Lenkovics Gábornak, becenevén „Lecsónak” hívták, és ekkor éppen természet elleni ügyért körözték.

Megölte, de miért?

Lecsó rövid idő elteltével beismerte a Bokréta utcai gyilkosságot, de azt nem magyarázta meg, miért ölte meg Dudás Lajost. A nyomozók közben meg voltak győződve arról, hogy a zavartan viselkedő férfinek köze lehet az egy nappal korábban történt Ferenc téri kettős hajléktalan-gyilkossághoz is.

Árulkodó vérnyomok

Az igazságügyi szakértők vizsgálata azonban elhúzódott, más bizonyíték pedig nem volt Lecsóval szemben. Egészen addig, amíg a Budapesti Rendőr-főkapitányságra meg nem érkezett a szerológiai vizsgálat eredménye. Ez a szakértői jelentés egy fikarcnyi kétséget sem hagyott afelől, hogy Lecsó ruháján a Ferenc téri épületben talált két áldozat vére is rajta volt. Ez persze még nem jelentette volna feltétlenül azt, hogy ő a tettes, de finoman szólva is gyanússá tette a férfit.

Felakaszotta magát

Lecsó az előzetes letartóztatásának 14. napján lepedőjéből kötelet sodort és felakasztotta magát a zárkájában. Mire az őrök észrevették, mi történt, már késő volt. A korabeli lapok azt a kérdést tették fel, hogy vajon azért tette-e, mert megfélemlítették, vagy esetleg azért, mert valóban többszörös gyilkos volt. Összeroppanhatott tettének súlya alatt?

Nem is ő volt a gyilkos?

A Ferenc téri kettős emberölésben indult nyomozást lezárták, a tettes hivatalosan a mai napig ismeretlen. A Kékvillogo.hu olyan információk birtokába jutott, amelyek kétségbe vonják Leskovics Gábor felelősségét. Vagy nem ő volt a kettős gyilkos, vagy nem egyedül követte el a bűncselekményt. A Kékvillogó.hu legfrissebb híreit ide kattintva éred el!

Apolló tizenhat évesen ölt

Hasonló kettős hajléktalan-gyilkosság pár évvel ezelőtt is történt Tatabányán. 2017-ben egy akkor 15 éves fiú volt a tettes, aki a város két különböző pontján a felsiemrhetetlenségig összevert két hajléktalant. M. Apollót összesen 16 évre ítélte a bíróság. Ha szeretnél még ilyen Újranyitott aktát olvasni, kattints ide!

Van segítség!

Ha Ön vagy valaki a környezetében krízishelyzetben van, hívja mobilról is a 116-123-as ingyenes lelkielsősegély-számot, vagy keresse fel a www.ongyilkossagmegelozes.hu oldalt!

Kiemelt kép: Illusztráció – Forrás: Fortepan.hu6Kékvillogó.hu-grafika