Változik a vonatok és a távolsági buszok menetrendje mindenszentek ünnepén és halottak napján. Több lesz a rendőr az utakon és a temetők környékén, mivel ebben az időszakban a szokásosnál is több bűncselekmény történik. Az egyenruhások a fokozott figyelem mellett arra kérik az idős embereket, hogy inkább a délelőtti órákban keressék fel a sírkerteket.

Több kocsival közlekednek

A vonatok november elsején az ünnepnapi menetrend szerint járnak: a kihasználtabb reggeli és délutáni InterCity vonatokhoz a lehetőségekhez képest egy-két kocsival többet kapcsolnak a helyjegyek elővételi vásárlásától függően – írta közleményében a MÁV. A Kékvillogó.hu legfrissebb híreit ide kattintva éred el!

Így járnak a Volán-buszok

Mindenszentek napján, november 1-jén munkaszüneti napra, november 2-án, halottak napján a tanítási szünetes munkanapra, november 3-án pedig a hét utolsó tanítási szünetes munkanapjára vonatkozó menetrend lesz érvényben. November 4-én már a megszokott közlekedési rend, szabadnapi menetrend szerint indulnak az autóbuszok.

 

Pluszjáratokat indítanak

Egyes településeken mindenszentek ünnepe és a halottak napja alkalmából tartott megemlékezések időszakában pluszjáratok közlekednek a temetők jobb elérése érdekében. A részletek a társaság honlapján érhetők el. A helyi járatok menetrendjéről a települések aloldalakon is elérhetők információk (volanbusz.hu/telepulesnev).

A forgalmas napokon már 200 ezernél is többen olvassák a Kékvillogó.hu hírportált. Ezzel Magyarország Top 11 hírportálja közé kerültünk. Olyan portálokkal vagyunk egy listán, mint az Origo, Index, Telex, Blikk, 24.hu vagy az RTL KLUB és a TV2 weboldalai. Köszönjük, hogy most Te is minket olvasol! Részletek itt. A legfrissebb cikkeinket ide kattintva éred el!

A HÉV menetrendje

A HÉV-ek november 2-án és 3-án a tanítási szünetben érvényes menetrend szerint, november 1-jén pedig a munkaszüneti napokon érvényes menetrend szerint járnak – áll a közleményben. A BKK járatainak temetői közlekedéséről a BudaPestkörnyéke.hu írt részletes összefoglalót.

Temetők nyitvatartása

Mindenszentek és halottak napja miatt hosszabb nyitvatartással várják a megemlékezőket a fővárosi temetők. Budapesten a sírkertek hétfőn és kedden reggel 7 órától este 8-ig, szerdán és csütörtökön reggel fél 8-tól este 8-ig lesznek nyitva; a temetők környékén fokozott rendőri jelenlétre lehet számítani.

Délelőtt menjenek

A Budapesti Temetkezési Intézet arra kéri az idős, vagy mozgásukban korlátozott látogatókat, hogy ezeken a napokon inkább a kisebb forgalmú, délelőtti órákban keressék fel a temetőket.

Több lesz a rendőr

A biztonságos temetőlátogatás, valamint a forgalom zavartalan lebonyolítása érdekében a BTI a temetőkben megerősített rendészeti szolgálatot biztosít, illetve a kerületi rendőrségi egységek, közterület-felügyelők és a polgárőrség tagjai is járőröznek a forgalmas napokon.

Sok a bűncselekmény

Idén is megkülönböztetett figyelmet fordít a rendőrség az ünnep nyugalmát veszélyeztető bűncselekmények és közlekedési balesetek megelőzésére, és fokozott óvatosságot kérnek a temetőkbe látogatóktól. A korábbi évek tapasztalatai azt mutatják, hogy a temetők környékén ilyenkor gyakrabban fordulnak elő gépkocsifeltörések, kerékpárlopások, illetve gyakran lopnak el a sírokról virágot, koszorút, esetleg őrizetlenül hagyott táskát. Ebben az időszakban zsúfoltabbak lehetnek a tömegközlekedési eszközök, amelyeken különösen figyelni kell a zseblopások elkerülésére.

Közúti forgalom

A közúti forgalom ezekben a napokban a többszörösére nőhet, ezért a rendőrség azt kéri, mindenki induljon el időben és tájékozódjon az esetleges forgalomkorlátozásokról, terelésekről. November 1-je mindenszentek ünnepe, november 2-a pedig a halottak napja a keresztény világban. A Kékvillogó.hu legfrissebb híreit ide kattintva éred el!

Kiemelt kép: illusztráció