Éveken át kényszerítette prostitúcióra és bántalmazta élettársát egy férfi a fővárosban. A nő végül a rendőrségtől kért segítséget. Az erzsébetvárosi rendőrök tavaly vették őrizetbe a gyanúsítottat, a nyomozást most fejezték be.

Emberkereskedelem

Emberkereskedelem, súlyos testi sértés, kapcsolati erőszak bűntett és más bűncselekmények gyanújával folytatott eljárást a Budapesti Rendőr-főkapitányság 7. Kerületi Rendőrkapitányság N. Rafaellel szemben. A Kékvillogó.hu legfrissebb híreit ide kattintva éred el! 

Kényszerítette

A nyomozás adatai szerint a 38 éves férfi éveken át prostituáltként dolgozó élettársával tartatta el magát. Többször súlyosan bántalmazta a 27 éves nőt, aki hiába akart felhagyni a tevékenységgel, a férfi életveszélyesen megfenyegette őt és családtagjait, számolt be róla a rendőrség oldala.

A forgalmas napokon már 200 ezernél is többen olvassák a Kékvillogó.hu hírportált. Ezzel Magyarország Top 11 hírportálja közé kerültünk. Olyan portálokkal vagyunk egy listán, mint az Origo, Index, Telex, Blikk, 24.hu vagy az RTL KLUB és a TV2 weboldalai. Köszönjük, hogy most Te is minket olvasol! Részletek itt.

Sakkban tartotta

Azzal is sakkban tartotta az asszonyt, hogy ha nem tesz eleget követeléseinek, eladja őt egy másik futtatónak – sőt a nő fiatalkorú húgát is prostitúcióra kényszeríti.

Így kért végül a nő segítséget

A megfélemlített élettárs végül 2020 novemberében kért segítséget a rendőrségtől, amikor a férfi úgy megverte, hogy a nőnek eltört a keze. Az erzsébetvárosi nyomozók őrizetbe vették a gyanúsítottat, aki azóta is letartóztatásban volt.

Az ügyészségre került az ügy

A 7. Kerületi Rendőrkapitányság az eljárás vizsgálati szakaszát most fejezte be, a keletkezett iratokat az ügyészségre küldték meg.

​Számtalan eset

A prostitúcióra való kényszerítés sajnos egyáltalán nem ritka, nemrégiben itt a Kékvillogó oldalán is beszámoltunk arról, hogy egy súlyosan mentálisan sérült magyar nőt kényszerített prostitúcióra Ausztriában egy budapesti pár. Se enni, se inni nem adtak az áldozatuknak, továbbá minden pénzét elvették.

Mentálisan sérült nő

Az eljárás során jelenleg rendelkezésre álló adatok alapján az élettársi kapcsolatban álló gyanúsítottak 2019 év nyarán egy mentálisan sérült magyar állampolgárságú fiatal nőt fenyegetéssel arra kényszerítettek, hogy velük utazzon Ausztriába, ahol egy bordélyházban L. Eszter felügyelete mellett prostitúciós tevékenységet kellett folytatnia egy héten keresztül.

Elvették a pénzt

Az ebből befolyó teljes bevételét (megközelítőleg 1.000 EUR) a gyanúsítottak elvették, azt saját megélhetésükre fordították.

Enni, inni sem adtak neki

A páros a fiatal nő ellátásáról egyáltalán nem gondoskodott a bordélyházban, csak másoknak köszönhetően jutott enni- és innivalóhoz.

Kihallgatták őket

A büntetőeljárást Ausztriában rendelték el, majd az osztrák büntetőeljárást felajánlották hazánk részére. A nyomozás során beszerzett bizonyítékok alapján az Emberkereskedelem Elleni Osztály állománya a Készenléti Rendőrség Rendészeti Igazgatóság munkatársaival együttműködésben 2021. augusztus 24-én a reggeli órákban Budapest 18. kerületi lakcímén intézkedés alá vonta L. Esztert, ahol kutatást tartottak, majd gyanúsítottként hallgatták ki. Élettársa, T. József gyanúsítotti kihallgatására 2021. augusztus 25-én került sor, írta akkor a police.hu.

8 évet is kaphatnak

A gyanúsítottak terhére rótt minősített emberkereskedelem bűntett büntetési tétele 2 évtől 8 évig terjedő szabadságvesztés.

Pár hónapja egy szolnoki pár bukott le

Amint arról a Kékvillogó is beszámolt a Készenléti Rendőrség Nemzeti Nyomozó Iroda (KR NNI) Felderítő Főosztály Emberkereskedelem Elleni Osztálya büntetőeljárást folytat Sz. Attila és élettársa, L. Ramóna, szolnoki lakosok ellen, mert gyanú merült fel arra vonatkozóan, hogy több éven keresztül magyar nőket külföldön prostitúciós tevékenységre kényszerítettek, bántalmaztak, keresetüket pedig elvették tőlük.

Álnéven ismerkedett

Mint megírtuk Sz. Attila szinte minden esetben álnéven ismerkedett meg későbbi áldozataival, akikkel rövid ismertséget követően érzelmi kapcsolatot létesített. Volt olyan eset, amikor egyiküket meg is erőszakolta. Később – arra való hivatkozással, hogy vállalkozása anyagi gondokkal küzd – a nőket erőszakkal, vagy megtévesztéssel prostitúcióra kényszerítette.

Németország vagy Svájc

A sértetteknek Németországba vagy Svájcba kellett utazniuk, ahol egy magyar nő fogadta őket, aki szintén kényszer hatására, betanította őket.

Arany fürdőszoba és luxusautók:

Fotó: police.hu

Közel 21 millió forintot zsákmányoltak

A kiszolgáltatott helyzetben lévő sértettek által megkeresett és átutalt pénzt Sz. Attila élettársa, L. Ramóna vette fel. A páros az évek alatt közel 21 millió forintot zsákmányolt a szexuális üzletből, írta meg akkor a police.hu.

Elfogták őket

A KR NNI Felderítő Főosztály Emberkereskedelem Elleni Osztálya a KR Különleges Szolgálatok Igazgatóság Bevetést Támogató Osztály bevonásával 2021. június 17-én reggel szolnoki tartózkodási helyükön elfogta a két elkövetőt.

Ebben a házban ütöttek rajtuk

Fotó: police.hu

Zár alá vették a házukat is

A lakásban tartott kutatás során a rendőrök tárgyi bizonyítási eszközöket lefoglaltak le, továbbá vagyonvisszaszerzés keretében egymillió forint készpénzt, illetve a nagyértékű gépkocsijukat, és intézkedtek a szolnoki ingatlan zár alá vétele érdekében.  

Luxuskörülmények

Fotó: police.hu

Kihallgatták őket

Sz. Attilát és L. Ramónát a KR NNI nyomozói a KR Rendészeti Igazgatóság állományának közreműködésével előállította, majd emberkereskedelem, illetve pénzmosás miatt gyanúsítottként hallgatta ki őket, és kezdeményezte a férfi letartóztatását. A Kékvillogó.hu legfrissebb híreit ide kattintva éred el!