Túlélték a kegyetlen támadást, de nagyon nehéz az újrakezdés. Erről is beszélt az az asszony, akinek az egész családjára rágyújtotta egy házát egy 28 éves férfi. A nő, miközben szeretteit mentette, azzal is meg kellett küzdenie, hogy lánya volt férje késsel fenyegeti őket.  

Rengeteg konfliktus

A Kékvillogó.hu írt arról, hogy egy tassi asszony értesítette a rendőröket tavaly október 15-én este egy nem várt fejleményről. Azt mondta, hogy valaki lekapcsolta a ház külső villanyóráját és a gázcsapot is elzárta. Hozzátette: az otthonában férjével, lányával és három unokájával él. Korábban a lánya férje is velük lakott, de elváltak, ami számtalan konfliktust eredményezett a felek között. A Kékvillogo.hu legfrissebb híreit ide kattintva éred el.

Bejutott a tetőtérbe

Az asszony úgy vélte, hogy volt veje bosszantja a családot, amiért nem békül ki vele a lánya. A rendőrök a helyszínre vonultak, azonban nem érték ott a férfit és a környéken sem találták. Nem sokkal később újabb bejelentést kaptak a címről a kunszentmiklósi rendőrök. A nő most arról számolt be, hogy visszament a férfi, és a ház külső létráján bejutott a tetőtérbe.

A forgalmas napokon már 200 ezernél is többen olvassák a Kékvillogó.hu hírportált. Ezzel Magyarország Top 11 hírportálja közé kerültünk. Olyan portálokkal vagyunk egy listán, mint az Origo, Index, Telex, Blikk, 24.hu vagy az RTL KLUB és a TV2 weboldalai. Köszönjük, hogy most Te is minket olvasol! Részletek itt.

Lángokban állt a ház

Az egyenruhások tudták, hogy ennek a fele se tréfa, és azonnal helyszínre vonultak. Azonban hiába siettek, a családi ház már lángokban állt, mire odaértek. Rögvest a lakók kimenekítésébe kezdtek, majd, amikor a család minden tagját biztonságba helyezték, hajtóvadászatot indítottak a férfi felkutatására.

Megtalálták a gyújtogatót

A nyomozók a település minden szegletét átkutatták a gyújtogató után, de sikertelenül, mert a 28 éves férfi elmenekült. Az adatgyűjtések és tanúkihallgatások végül elvezettek hozzá, és a napokban elfogták, majd őrizetbe vették.

Terrorban tartotta őket

Az anya elmondása szerint a férfi már korábban is folyamatosan terrorizálta őket, és több értéküket, többek között egy 100 centis tévét a tartozékaival együtt eladott. Azon az estén, amikor a gyanú szerint felgyújtotta a házat, egyszer már betört, és a tetőtéri lakrészbe, törni-zúzni kezdett.

Sokkos állapotban

„Én menekítettem ki a három gyereket plusz még édesanyámat is, mert sokkos állapotban volt és csak állt az ablak előtt és nézte a nagy világosságot és azt, hogy a tűzpernye hogyan pattog” – mondta a háromgyerekes édesanya.

Késsel fenyegette őket

Az asszony, miközben a gyerekei és a szülei életét mentette, folyamatosan kapcsolatban volt a 112-vel. Elmondása szerint a férfinél egy nagy kés volt, és azzal fenyegette őket. A nagymama elmondása szerint az volt csak azért élhették túl a kegyetlen támadást, mert a házuk betongerendás, ha másból épül, biztosan bennégnek.

Lakhatatlan a felső szint

A ház felső szintje azóta is lakhatatlan, az anyuka és a három gyereke kénytelen az alsó szinten osztozni a nagyszülőkkel. A tűzoltás miatt a földszinten is vannak gondok, a gerendákból még mindig csöpög a víz, a falak nedvesek és az álmennyezet is sérült.

Mindenüket zálogba adták

A ház tetőszerkezete teljes egészében leégett és egy gázpalack is felrobbant. Az ingatlanban hatalmas, 15 millió forintos kár keletkezett. A nagymama elmondta: szinte mindenüket zálogba adták, hogy fedezni tudják a helyreállítás költségeit. Eddig csak a rokonaiktól és Tass polgármesterétől kaptak segítséget, de ez csak a tetőt befedő ponyvára volt elég. Ezen felül mindössze a gyerekek kaptak ruhát egy szeretetszolgálattól, ugyanis mindenük odalett – tudta meg az Origo.

Megnyugodott az anyuka

A nő azt mondja, mióta a férfit elfogták a rendőrök, valamennyire megnyugodott, eddig ugyanis rettegett attól, hogy újra megtámadja őket. A Kékvillogo.hu legfrissebb híreit ide kattintva éred el.

Kiemelt kép: police.hu