Két fiatal lány is eltűnt egy budapesti, 8. kerületi gyermekotthonból. A gyerekek a napokban tűntek el, a rendőrök pedig folyamatosan keresik őket.
Eltűnnek a gyerekek
A BudaPestkörnyéke.hu hírportál szerint mindkét lány a napokban tűnt el, egy józsefvárosi gyermekotthonból, ahonnan már korábban is több eltűnt esetet jelentettek. A sok eltűnt gyermek mellett az is gyanús, hogy voltak olyanok, akik miután előkerültek, ismét megszöktek az intézményből – az egyikük ellen harmadjára adtak ki körözést. A Kékvillogó.hu legfrissebb híreit ide kattintva éred el.
Józsefvárosban tűntek el
Eltűnt Pfeiffer Virág
Április 17-én, 19 óra 20 perc körül a tűnt el a 8. kerületi otthonból a 13 éves Pfeiffer Virág, aki ismeretlen helyre távozott, életjelet pedig azóta nem adott magáról. A rendőrök jelenleg is keresik.
Barna hajú, barna szemű
Az eltűnt kislány körülbelül 160 centiméter magas, átlagos testalkatú, barna hajú, szeme színe barna. Eltűnésekor fekete kabátot, farmernadrágot és sportcipőt viselt.
Fotó a kislányról

Ismét eltűnt Putnoki Ramóna Edina
A 16 éves Putnoki Ramóna Edina már többször is szerepelt a rendőrség oldalán az eltűntek közt, ugyanis a leányzó már legalább háromszor megszökött a józsefvárosi gyermekotthonból. Legutóbb április 3-án adtak ki ellene körözést, azonban most, április 16-án ismét eltűnt.
Fekete kabátot visel
Putnoki Ramóna Edina körülbelül 170 centiméter magas, átlagos testalkatú, barna hajú, szeme színe barna. Eltűnésekor – mint az előző eltűnéseinél – fekete kabát, farmernadrág és sportcipő volt rajta.
Őt keresik

Segítsen, ha látta valahol
A 8. kerületi rendőrök kérik, hogy aki a képen látható fiatal lányokat felismeri, tartózkodási helyükről vagy eltűnésük körülményéről információval rendelkezik, névtelensége megőrzése mellett tegyen bejelentést a nap 24 órájában hívható, 06-80-555-111-es Telefontanú zöldszámán, valamint a 112-es díjmentes segélyhívó számon. A Kékvillogó.hu legfrissebb híreit ide kattintva éred el.
Kiemelt kép: Eltűnt lány – Forrás: Police.hu