Eltűnt egy 7 éves kislány az egyik kecskeméti játszótérről. A város össze rendőre azonnal a helyszínre ment.

Bejelentés érkezett a rendőrségre 2020. augusztus 26-án 13 óra 35 perc körül, miszerint Kecskeméten, a Széchenyi sétány mellett található játszótérről eltűnt egy 7 éves kislány.

A városban szolgálatban lévő összes járőr azonnal a helyszínre ment. Az adatgyűjtés során a család lakcíme és az eltűnés helye között is voltak olyan személyek, akik láttak egy – a személyleírásra hasonlító – kislányt szaladni.

A forgalmas napokon már 200 ezernél is többen olvassák a Kékvillogó.hu hírportált. Ezzel Magyarország Top 11 hírportálja közé kerültünk. Olyan portálokkal vagyunk egy listán, mint az Origo, Index, Telex, Blikk, 24.hu vagy az RTL KLUB és a TV2 weboldalai. Köszönjük, hogy most Te is minket olvasol! Részletek itt.

Az eltűnt gyerek szomszédjai elmondták, hogy járt ott a kislány, aki elmondta, hogy eljött édesanyjától, de már megy is vissza a játszótérre.

A keresésben résztvevő egyik egység 14 óra 15 perckor a Lunkányi János utcában megtalálta az eltűnt gyereket.

A kislány elmondta, hogy nem bántotta senki. A játszótéren együtt játszott testvérével, de amikor egyedül maradt megijedt egy kutyától, ezért szaladt el onnan. A járőrpáros megnyugtatta a kislányt, majd beültették a rendőrautóba. A szüleit értesítették, akik azonnal érte mentek.

Kiemelt kép: illusztráció