Ellopott egy gyereket egy nő még tavaly májusban. A 3 éves kisfiú felügyelet nélkül játszott a családi ház udvarán, amikor az asszony a kerítésen keresztül kiemelte. A rendőrök még aznap megtalálták a gyereket, a nő ellen vádat emeltek.

Ellopta a gyereket

A 44 éves nő 2021. májusának egyik estéjén Miskolcon egy lakóház udvarán szülői felügyelet nélkül játszó hároméves gyermeket a kerítésen átemelve kivette. Az asszony azt hitte, hogy ez a gyermek azonos a tőle korábban a gyámhatóság által elvett fiúgyermekével, ezért elhatározta, hogy magával viszi és együtt fognak élni. A Kékvillogó.hu legfrissebb híreit ide kattintva éred el!

Lakására vitte

Megszólította a kisfiút, hogy szeretne-e vele elmenni, aki igennel felelt, ekkor a nő a kerítésen átemelte, elment vele egy közeli buszmegállóba, ahonnan a menetrendszerű járattal miskolci lakására vitte, otthonában a gyermeket megetette és lefürdette.

A forgalmas napokon már 200 ezernél is többen olvassák a Kékvillogó.hu hírportált. Ezzel Magyarország Top 11 hírportálja közé kerültünk. Olyan portálokkal vagyunk egy listán, mint az Origo, Index, Telex, Blikk, 24.hu vagy az RTL KLUB és a TV2 weboldalai. Köszönjük, hogy most Te is minket olvasol! Részletek itt.

Az anya értesítette a rendőrséget

A gyermek édesanyja fia eltűnéséről értesítette a rendőrséget. A rendőrök intézkedésük során az éjszakai órákban a gyermek édesanyjával együtt megjelentek a nő miskolci lakásánál.

Rácsapta a rendőrökre az ajtót

A nő ajtót nyitott, de mivel észlelte, hogy rendőrök állnak ott, azonnal becsapta és kulcsra zárta az ajtót, viszont többszöri, nyomatékos felszólításra beengedte a rendőröket, illetőleg a gyermeket átadta az édesanyjának.

Vádat emeltek a nő ellen

A vádirat szerint a 44 éves hölgy kóros elmeállapotú, kórházi elbocsátását követően pszichiátriai jellegű gyógyszereit nem szedte. A Miskolci Járási Ügyészség vádat emelt a nő  ellen személyi szabadság megsértésének bűntette miatt.

Kényszergyógykezelést kezdeményeztek

Az ügyészség a büntetlen előéletű vádlott vonatkozásában a fennálló büntethetőséget kizáró okra tekintettel felmentésére tett indítványt, azonban a bűnismétlés lehetősége miatt kényszergyógykezelésének elrendelését kezdeményezte. A Kékvillogó.hu legfrissebb híreit ide kattintva éred el!

Ez is érdekelhet

“Most mindenki azért imádkozik és szorít, hogy Ramóna életét sikerüljön megmenteni” – anyát és lányát gázolta el egy autó Baranyában, a 37 éves nő szörnyethalt a helyszínen

Kiemelt kép: illusztráció