Azonosították és elfogták a rendőrök azt a férfit és két női társát, akik módszeresen lehúztak egy férfit, és még azt is elhitették vele, hogy az egyik nő gyereket vár tőle. A BRFK  zsarolás  és más bűncselekmények megalapozott gyanúja miatt folytat nyomozást a budapesti trió ellen.

100 millióval húzták le szállásadójukat

A férfi és két női társa a 64 éves férfi bizalmába férkőztek, majd be is költöztek a sértett budapesti  lakásába. Négy év alatt több mint százmillió forintot húztak le tőle különféle módszerekkel. A Kékvillogó.hu legfrissebb híreit ide kattintva éred el!

Zsarolták a férfit

A bűncselekmény-sorozat elején főleg szóbeli fenyegetéssel zsarolták a férfi, később pedig különféle sztorikkal csaltak ki tőle pénzt – írja a BudaPestkörnyeke.hu

A forgalmas napokon már 200 ezernél is többen olvassák a Kékvillogó.hu hírportált. Ezzel Magyarország Top 11 hírportálja közé kerültünk. Olyan portálokkal vagyunk egy listán, mint az Origo, Index, Telex, Blikk, 24.hu vagy az RTL KLUB és a TV2 weboldalai. Köszönjük, hogy most Te is minket olvasol! Részletek itt.

Kórházi kezelésre kértek pénzt

Legtöbbször állítólagos műtétekre, orvosi beavatkozásokra kértek készpénzt, de volt olyan is, hogy azt mondták neki, hogy az egyik ismerőse balesetet szenvedett és azonnal szüksége van segítségre.

Terhességi komplikációra is pénzt kértek

Pár nappal ezelőtt férfi azért adott át a két nőnek többszázezer forintot az egyik fővárosi kórház előtt, mert egy állítólagos terhességi komplikáció miatti sürgős orvosi kezelést ki kellett fizetni az „álorvosnak”.

Terhességet hazudtak

A két ugyanis elhitette a férfival, hogy az egyikük gyermeket vár tőle.

Tetten érték őket a rendőrök

A helyszínen azonban már nemcsak a lehúzott férfi volt jelen, hanem az újpesti rendőrök is, akik a pénzátadást követően elfogták a 25 éves B. Alexandra fóti és 36 éves R. Brigitta nyírbátori lakosokat.

A férfit is elfogták

Még aznap délután egy 15. kerületi családi házban a 34 éves N. Szabolcs budapesti lakost is elfogták.

Őrizetbe vették őket

A rendőrség az eljárás során több mint 10 millió forint értékben foglalt le vagyontárgyakat és készpénzt a vagyonvisszaszerzés keretében. A nyomozók őrizetbe vették a trió tagjait, és kezdeményezték a letartóztatásukat.

Letartóztatták a férfit

A Budai Központi Kerületi Bíróság nyomozási bírója letartóztatta a férfi gyanúsítottat, a két női cinkosa bűnügyi felügyeletbe került. A Kékvillogó.hu legfrissebb híreit ide kattintva éred el!

Kiemelt kép: illusztráció