A rendőrök vezették ki az erdőből azt a győri családot, akik túrázni indultak a Mecsekbe, de rájuk esteledett és az őket körbe vevő vaddisznók miatt egy vadászlesen ragadtak. A vaddisznókról kevesen tudják, hogy okosak. Órákig képesek várni valakire, aki egy fára, vagy itt egy lesre mászott fel előlük. Szerencsére volt mobil a bajba jutottaknál és hívták a rendőrséget.

Egy férfi tett bejelentést a rendőrségre augusztus 19-én 19 óra 30 perc körül arról, hogy családjával túrázni indultak a Mecsekbe, de nem tudnak kijutni az erdőből.

A bejelentő elmondta, hogy Kisújbányáról indultak a délutáni órákban, azonban rájuk esteledett, ráadásul egy vaddisznó konda körbe vette őket, így egy vadászlesen húzták meg magukat.

A Gyárvárosi, valamint a Pécsváradi Rendőrőrs munkatársai azonnal a keresésükre indultak, miközben telefonon keresztül folyamatosan tartották a lelket a kétségbeesett családban.

A jó helyismeretüknek köszönhetően három órán belül megtalálták a segítségre szorulókat. Az állatokat a jármű fényszórójával, valamint hangjelzéssel elriasztották, majd a bajba jutottakat visszaszállították az autójukhoz.

A túrázóknak az ijedtségen kívül nem esett bajuk, orvosi ellátást nem kértek. A győri család megköszönte az egyenruhások segítségét.

<

Mit tegyek ha vaddisznóval találkozok?

Május és júniusban különösen nagy esély van arra, hogy vaddisznóval találkozzunk az agglomerációs erdőkben – igaz, más hónapokban is könnyen előfordulhat egy nemkívánatos találkozó.

<

A vaddisznó nem játék! Ha azt halljuk, hogy a közelünkben lehetnek, de még nem látjuk őket, csapjunk zajt: tapsoljunk, énekeljünk, így szinte biztos elkerülnek minket.

<

Baj akkor történhet, ha úgy találkozunk vadkannal, ahogy Szentendrénél Jánosék: szemtől szemben találják magukat egy vaddisznóval.

<

Ebben az esetben kerülni kell a szemkontaktust, álljunk meg és várjuk meg, hogy elmenjen. Elfutni nem érdemes, mert a vaddisznók 45 km/h-ás sebességgel tudnak szaladni, könnyen utolérnek. A vadkanok az agyarukkal szúrnak, a kocák harapnak.

Fára mászással érdemes próbálkozni, de ha nem stabil a fa, vagy lógnunk kell rajta számítsunk arra, hogy a vaddisznó megvárja míg kifáradunk és lepottyanunk. Meglepően intelligensek ugyanis ezek az állatok.

Ha van a kezünkben bot, érdemes a támadó vaddisznó elé tartani, ha felkészültebb túrázók vagyunk és van időnk elővenni a vadriasztót, vagy a gázspray-t, akkor fújjuk rá, de akkor is számítsunk ütközetre.

Egy támadás esetére azt javasolják a szakemberek, hogy próbáljuk a fölön fekve maximálisan összehúzódni, kezünkkel pedig védjük az arcunkat.

Kiemelt kép: illusztráció