Ismerősei szerint Csaba mindig úgy vezetett, mint azok, akik tisztelik mások életét. A fiatal férfi hétfőn délután halt meg egy motoros balesetben. Egy kisteherautóval ütközött össze frontálisan, nem volt esélye arra, hogy túlélje a karambolt. A férfit most sokan gyászolják, a szülők egyetlen gyermeküket vesztették el.

Halálos baleset történt

Halálos közlekedési baleset történt a 47-es számú főút Körösladány és Köröstarcsa közötti szakaszán. Egy kisteherautó motorossal ütközött össze, a motoros férfi olyan súlyosan megsérült, hogy a helyszínen életét vesztette. A helyszínelés idejére a rendőrség az utat teljes szélességében lezárta. A Kékvillogó.hu legfrissebb híreit ide kattintva éred el!

 „Nem hiszem, hogy száguldott”

„Ezt a fiút gyerekkora óta ismerem. Nagyon sajnálom, végtelenül rendes, szolid, jó gyerek volt. Nem hiszem, hogy ő száguldozott volna” – mondta a férfi szomszédja.

 

Mindig normálisan vezetett

„Nagyon jó lelkű, nagyon jó, szófogadó gyerek volt. A munkájában mindig pontosan megjelent, soha nem csavargott, nem kétes alakok voltak a barátai. Normálisan vezetett mindig” – fogalmazott egy másik ismerős.

A forgalmas napokon már 200 ezernél is többen olvassák a Kékvillogó.hu hírportált. Ezzel Magyarország Top 11 hírportálja közé kerültünk. Olyan portálokkal vagyunk egy listán, mint az Origo, Index, Telex, Blikk, 24.hu vagy az RTL KLUB és a TV2 weboldalai. Köszönjük, hogy most Te is minket olvasol! Részletek itt. A legfrissebb cikkeinket ide kattintva éred el!

Nem tudják, mi történt pontosan

Hogy pontosan mi okozta a balesetet, egyelőre nem tudni. A fiatal férfi még akkor szenvedett balesetet, amikor világos volt, motorjával együtt árokba csapódott.

Egyetlen gyermekük volt

A helyszínre mentőhelikoptert is riasztottak, de az életét nem tudták megmenteni. A férfi szülei összetörtek, az egyetlen gyereküket vesztették el – számolt be róla a Tények.

Sokkoló baleset

A BudaPestkörnyéke.hu írt arról, hogy sokkoló baleset történt a napokban: egy 11 éves kisfiú éppen a kerékpárját tolta az úton, amikor elesett. Olyan balszerencsésen zuhant a földre, hogy a bicikli kormánya és a fékkar egyenesen a combartériába fúródott. A gyermek életveszélyes állapotban feküdt el az úton. 

Az életéért harcoltak

A Győr-Moson-Sopron megyei kisfiúhoz azonnal segítséget hívtak, a mentősök és egy gyermekorvosi rohamkocsi is azonnal a helyszínre sietett, akik hosszan harcoltak a gyermek életéért. Végül sikerült stabilizálni az állapotát, és a győri kórházba szállították, ahol azonban további megpróbáltatások vártak a fiúra és az orvosokra és végül egy egész éjszakán át műtötték az iskolást. 

Meggyógyulhat

Móvárpressz információi szerint Dominik életét sikerült megmenteni, állapota pedig stabil, és az elsődleges hírek szerint fel fog gyógyulni. 

Egy arra járó férfi segített

A helyszínről származó hírek szerint ebben nagy szerepe volt egy arra járó férfinek, aki azonnal odarohant a fiúhoz, és addig is, míg a segítség kiérkezett, megpróbálta ellátni Dominiket. A helyiek közül többen is elmondták, az eset szinte kivédhetetlen volt, nem hibázott senki. A Kékvillogó.hu legfrissebb híreit ide kattintva éred el!

Kiemelt kép: illusztráció